Hírek

Július elsejétől megváltozott a várandósgondozás rendszere

2014. július 11., 19:21

Néhány vizsgálat kikerült a kötelező szűrések sorából, továbbá újdonság, hogy az alacsony kockázatú terhességet szülésznő is gondozhatja. A hiányzó végrehajtási rendelkezések és szakmai állásfoglalások miatt azonban egyelőre a korábbi rend szerint dolgoznak az orvosok és a védőnők.

Július elsejétől megváltozott a várandósgondozás rendszere

Réka Anna idén januárban született. Édesanyja azt meséli, hogy a terhessége 12. hetében problémát mutatott az ultrahang, emiatt egy sor egyéb vizsgálaton kellett részt vennie. Végül az ún. AFP-szint mérés eredménye nyugtatta meg, hogy minden rendben van a babával. A szakma szerint ez a szűrés mára elavult, ezért kikerült a kötelezők sorából.

Könczölné Lanschek Adrienn
"Szerintem ha eddig bevált, nem kellene változtatni rajta, mert megnyugvás az, hogy az eredmény ott van, és írásban van, hogy jól lesznek az eredmények."

Ezentúl streptococcus- és toxoplazma szűrést sem kell végezni, a magzati szívhangvizsgálatot pedig a 36. helyett csak a 38. héttől írja elő a rendelet. Az alapvető vizsgálati módszerek megmaradtak, és indokolt esetben a nem kötelezőeket is elvégzik. Újdonság, hogy az alacsony kockázatú terhességet szülésznő is gondozhatja, a kismamának nem kell orvoshoz járnia. A nőgyógyász a várandósság megállapításakor eldönti, rizikós esetről van-e szó.

"Veszélyeztettségi tényező lehet előző kóros terhesség, vetélés, méhen történő műtét, például császármetszés, vagy akár az anya idősebb életkora."

A szülésznő bevonása a rendszerbe jó ötlet, nyugaton ez bevált gyakorlat, idehaza azonban valószínűleg kell néhány év, hogy a feltételek megteremtődjenek, és általánossá váljon - mondja a főorvos.

Koppány Csaba - osztályvezető főorvos, Markusovszky-kórház
"Magyarországon az orvoslétszám elöregszik, csökken, a szülészeknél ugyanez a helyzet. Nem lesz elég orvos, aki végezze a várandósgondozást, ezért nagyon okos ötletnek tartom, hogy ez így történt."

Tünde két hónappal ezelőtt szülte a kislányát. Fogadott szülésznő segítette őt a szülésnél, ami jó döntésnek bizonyult. Azt mondja, ha a terhesség gondozására is lehetne szülésznőt választani, ő ezt tenné.

Fichtacher-Vinoczai Tünde
"Ha erre lehetőség lenne, biztos, hogy élnék vele, nekem csak jó tapasztalataim vannak, nekünk nagyon jó volt a szülésznőnk."

A végrehajtási rendelet még nem született meg, ezért egyelőre sok a nyitott kérdés. A szakmának állást kell foglalnia például arról, hogy az első terhességek automatikusan magas kockázatúnak minősüljenek-e. A rendelet megerősíti a védőnők szerepét, és rögzíti, hogy  magánorvos is adhat beutalót közintézményben végzendő vizsgálatokra.