Hírek

Karácsony a jótékonykodás ideje

2013. december 13., 18:47

Több egyház illetve szervezetek is indítanak ebben az időszakban adománygyűjtéseket, amikkel a nehéz sorsú családokon próbálnak segíteni. Jónak lenni jó! címmel egész napos adománygyűjtő napot rendez vasárnap a közmédia, amivel idén a Magyar Karitászt támogatják. A Szombathelyi Médiaközpont és az Egyházmegyei Karitász közös akciót hirdetett.

Karácsony a jótékonykodás ideje

A Baptista Egyház jótékonysági akciójára hoztak újabb adományokat. Folyamatosan érkeznek a felajánlások, cipősdobozva zárva.

Ottó Péterné
“Mindig van, akinek nagyob szüksége van rá. Nekünk ő a legkisebb. Nem várható, hogy lesz kisebb gyerek. Úgy gondoltuk, hogy elvisszük. Minden évben próbálunk segíteni valamikor. Nem mindig karácsonykor, amikor tudunk.”

Tíz éves a karitatív akció,  amivel nehéz helyzetben lévő családokon segíthetnek az adományozóki.  Általában  játékokat, iskolai eszközöket, higiéniai szereket tartalmaznak a szépen becsomagolt dobozok. December 18-ig várják a felajánlásokat a Szent Márton utcai imaházba. Tavaly 400 cipősdoboz gyűlt össze, amit 40 településen osztottak szét Szombathelyen és környékén.

Varga László Ottó - lelkész, Szombathelyi Baptista Gyülekezet
“Nagyon örülnek. Ez természetes. Egyrészt annak is örülnek, hogy valaki rájuk nyitja az ajtót. Másrészt olyan helyre jut el, ahol a gyerekeknek semmilyen ajándékra nincs lehetőségük.”

Gyűlnek a felajánlások a Karitász Hollán Ernő utcai központjában is. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász és a Szombathelyi Médiaközpont közös jótékonysági akciót hirdetett, csatlakozva az országos „Jónak lenni jó” elnevezésű kampányhoz - hangzott el Szombathely Ma műsorunkban.

Tuczainé Régvári Marietta - igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
“ A tartós élelmiszer az mindig nagy ajándék. Hiszen az nem biztos, hogy mind karácsonykor elfogy. A gyerekek a játékot keresik, szaloncukrot. Nem baj ha pici a csoki, a gyerek az édességet szereti. Az ajándékok. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Én azt gondolom,hogy minden gyermekes családnál vannak elrakva játékok amivel már biztos, hogy az a pici már nem játszik.”

A Szombathelyi Médiaközpontba is folyamatosan érkeznek az ajándékok.  

Kocka Tibor - ügyvezető igazgató, Szombathelyi Médiaközpont
“Egyrészt a munkatársak is hozzák a felajánlásaikat, másrészt a Szombathelyi Médiaközpontba a Géfin 22-be is el lehet juttatni ezeket az ajándékokat. És készpénz-adományokat is várunk, hogy a december 13-i Hétvége műsorunkban, árverezésre bocsátunk egy festményt. És az ebből befolyt összeget is a karitásznak fogjuk átutalni.”

A közmédia Jónak lenni jó! címmel december 15-én adománygyűjtő napot tart. A befolyt összeget a Magyar Karitásznak ajánlják fel. A közvetítés során a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Hollán Ernő utcai központjából is bejelentkezést láthatnak a nézők. Itt reggel 9-től este 10-ig még bárki vihet karácsonyfa alá szánt ajándékokat.