Hírek

Karitász csomagok rászorulóknak

2020. május 25., 22:40

Eddig hétmillió forint értékű élelmiszerrel, tisztító- és tisztálkodási szerekkel támogatta a rászorulókat az egyházmegyei karitász a a koronavírus-járvány kirobbanása óta. Az elmúlt hetekben több mint tízezer emberhez jutottak el a csomagok a támogatók anyagi hozzájárulásával. Az adományok célba juttatásában a plébániai karitászcsoportok munkatársai vesznek részt.

Karitász csomagok rászorulóknak

Tuczainé Régvári Marietta - igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
“Családokra szabva készítettük el, tehát nem egységcsomagot csináltunk, hanem ahol tudtuk, hogy többgyermekes a család, oda több müzlit, tejet, ilyesmiket pakotunk. Sőt, olyanokban is segítettünk, hogy a gyógyszereket kiváltani, elvinni. Voltak, akik laptopokat kaptak a karitásztól.”

A személyes kapcsolattartásra most nincs lehetőség, nem járhattak be az ellátottak a hét, összesen 370 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató intézménybe, ahol a vállalatok által kihelyezett munkát végeztek, csoportterápiás foglalkozásokon vehettek részt, és itt biztosították számukra a támogatott étkezést is.

Tuczainé Régvári Marietta - igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
A cégeknek is nagy volt a társadalmi felelősségvállalása a megváltozott munkaképességűek irányába, engedte, hogy otthon maradjanak, és leállási időt fizetett nekik, tehát nem munkanélkülire küldte el őket és fizetés nélküli szabadságra. Valamint a karitászba besétálhattak minden délbe, és a nappali ellátás keretében az ebédjüket megkapták.

Hétfőtől az ellátottak egy része visszatér a Szikla Szociális Központba, őket a kellő távolság megtartásával ültetik le a munkaasztalokhoz, a többiek júniustól állhatnak ismét munkába.