Hírek

Karnevál felvonulás

2025. augusztus 27., 10:15

A hagyományőrző csoportok felvonulása még mindig a karneválozók egyik legkedveltebb programja. Az idei, a 24. Savaria Történelmi Karneválon színes lett a felvonulók sora. A hagyományőrzők idén is az elmúlt 2000 év történelmi korait mutatták be.

Karnevál felvonulás

Idén 18 hagyományőrző csapat gyűlt össze a Történelmi Témaparkban a Karnevál idején. Nemcsak Magyarországról, de Erdélyből, Németországból és Ausztriából is érkeztek csoportok.

Bodorkós Emili
“Már eléggé várom, mert én is benne leszek, én is felvonulok, most vonulok először.”

A felvonuláson idén is az elmúlt 2000 év történelmét, a rómaiaktól a második világháborúig tartó időszak fontosabb szereplőit mutatták be a hagyományőrzők.

A hagyományörzők mellett jelmezes civilek, illetve helyi sport-és táncegyesületek, tűzzsonglőrök, zászlóforgatók és nagy múltú zenekarok is bemutatkoztak a felvonuláson.

A szombathelyiek körében minden évben nagyon népszerű a felvonulás.

Varga Marcell
“A történelmet nagyon szeretem és jó a felvonulás, sok tanulnivaló van belőle.”

A karneválra minden évben érkkeznek vendégek külföldről is illetve Magyarország számos pontjáról vonz látogatókat a rendezvény. A főváros környékéről is többen jöttek idén. A karnevál hangulata minden ideérkezőt elragad, legtöbben évente visszajárnak.

Geiger Anikó
“Gyönyörű, fantasztikus, a város büszkesége. Vettünk tavaly jegyet a lelátóra meg idén is, mert onnan lehetett a legjobban látni, és én azt gondolom, hogy nagyon büszkék lehetnek a szombathelyiek a városukra.”

Székely Katalin
“Nagyon látványos, más kérdés, hogy ha az ember nem talál magának jó helyet, akkor lemarad a feléről vagy többről, hát idén lemaradtunk a tribün jegyről, majd az estit megpróbáljuk helyezkedéssel meglátogatni. “

A felvonulás még mindig a karnevál egyik legnépszerűbb programja, amit mindig péntek és szombat este rendeznek. Szerencsére az időjárás sem borította fel az idei menetrendet. Bár a szokásosnál hűvösebb és borultabb volt az idő, eső nem zavarta meg a felvonulást.