Hírek

Karneváli felvonulás

2014. augusztus 25., 20:44

A szombati eső miatt vasárnap délután tartották meg a Savaria Történelmi Karnevál legnagyobb attrakcióját, a jelmezes felvonulást. Rengeteg ember volt kíváncsi a történelmi korok bemutatkozására a karnevál utolsó délutánján.

Karneváli felvonulás

„LEGIO! Savaria! LEGIO SAVARIA!”

A római légiósok és Savaria elöljárói vezették a jelmezes felvonulást, vasárnap délután.

A színes forgatagból nem hiányzott a többi történelmi kor, például a reneszánsz sem. (KÉP 10:00 körül)

Csuk Csaba
„Ez a korszak tetszik a családnak, ezek a ruhák tetszenek, úgyhogy ezt választottuk.”

Idén boszorkányok is felvonultak.

„Ártatlanok vagyunk! Szabadítsanak ki!”

A karneváli tömegből nem maradtak ki a vásári mutatványosok sem. Bevonták a nézőket is a produkciójukba.

„Sír már a gyerek? Nem sír? Akkor most fogd meg, dobom!”

A gólyalábasok mellett fegyveres és fegyvertelen hagyományőrzők is vonultak.

Ruthardt Sándor – kapitány, Szent Sebestyén Számszeríjász Társaság
„Ez a negyedik karneválunk, amin részt veszünk nagy örömmel és nagyon tetszik nekünk ez az egész hangulat, ami itt a karneválon van.”

A legkisebb látogatóknak is tetszett az idei történelmi felvonulás.

Nagy Vince István
„A páncélosok meg a többi vitéz mind tetszett a harcosokból.”

Pataki Júlia
„Mi már 15 éve vagyunk itt igazából, mert itt Szombathelyen lakunk, és már elég sokszor láttuk, de mindig újra érdekes.”

A felnőttek is elégedettek voltak a forgataggal.

Varga Géza
„Lovasok, gólyalábasok, nagyon jó így egyben az egész!”

Murai József
„Még valamikor régen, ezelőtt 30-40 évvel láttam a korábbit, de ez összehasonlíthatatlanul jobb volt, szép volt."

Gaál Mária
„Őszintén minden! Nagyon szép volt, színvonalas volt és nagyon jól éreztük magunkat!”

Savaria egy évre ismét visszaváltozik Szombathellyé – aztán jövőre ismét lesz időutazás Közép-Európa legnagyobb történelmi fesztiváljával.