Hírek

Katasztrófavédelmi gyakorlat

2014. november 10., 16:35

Robbanás történt a 11-es Huszár úti laktanyában - legalábbis a nagy erőket megmozgató honvédelmi és polgári védelmi együttműködési gyakorlaton. Épületek kiürítése, romkutatás, óvóhelyek létesítése, elsősegélynyújtás, tűzoltás és sugármentesítés is volt a feladatok között. Közel 130-an vettek részt a gyakorlatban.

Katasztrófavédelmi gyakorlat

Fehér füst száll a Huszár úti laktanya egyik épületéből. Az elképzelt katasztrófahelyzetben a robbanás miatt szinte teljesen leomlott házban emberek rekedtek a romok alatt. Mivel a feljárók is megközelíthetetlenné váltak, a mentőcsoport alpin technikával kezdte meg a sérültek keresését.

Rózsa Marcell - tag, Borostyánkő Mentőcsoport
„Kiépítünk egy kötélpályát, ami által egy kutyát fel tudunk juttatni, illetve a gazdáját és ők a romossá vált épületben megkeresik az eltűnt személyeket”

A detonáció miatt egy közelben parkoló gépkocsi is kigyulladt. Míg a tűzoltók a lángokkal küzdöttek, a mentőszolgálat elsősegélyt, a Borostyánkő Mentőcsoport egészségügyi egysége lelkisegélyt nyújtott a sérülteknek. A honvédelmi és polgári védelmi együttműködési gyakorlat során a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a társ- és rendvédelmi szervekkel közösen vett részt a munkában.

Lakatár Gábor -  vezető, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
„Minden egyes beavatkozás során fontos, hogy együtt tudjanak dolgozni, a megfelelő fogásokat eltudják sajátítani, ismerjék egymás eszközeiket, és hatékonyan be tudjanak avatkozni egy esetleges esemény során”

Most is, akárcsak a valóságban, összehangolt és gyors munkát követelt a veszély elhárítása. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében a folyamatos készenlét és a gyakorlás fontosságát hangsúlyozta.

„A sürgősségi ellátásban az a lényeg, hogy legyenek olyan válaszok, legyenek olyan protokollok, amit bármikor elő tudunk venni.”

A Katasztrófavédelmi Igazgatóság a speciális helyzetekre való felkészülés jegyében november végén a büntetés-végrehajtási intézettel közösen tart majd gyakorlatot.