
Több ezer katona állomásozott békeidőkben Szombathelyen. A hétvégén százhúsz bajtárs gyűlt össze a Kisfaludy székházban, hogy felidézzék az egykori dandárbálok hangulatát. Az ország minden tájáról érkeztek vendégek.
Németh János- leszerelt hivatásos tiszt
“A fegyelmezettséget, a határozottságot, az elhivatottságot szerintem mindenki viszi magával a polgári életben, bármilyen munkát is lásson el. Ebből kifolyólag könnyebben tud azonosulni a polgári civil élet elvárásaival. És van egy arany mondás: Aki egyszer katona volt, az katona is marad.”
A résztvevők nagy tudású, első osztályú katonák voltak. A 90-es években gyakorlatoztak, 2000 után már a magyar honvédség részére képeztek ki rajparancsnokokat, harcjármű vezetőket.Mindannyian meghatározó alakjai lettek a magyar honvédségnek. Az itt szerzett tudást, kitartást és alázatot az élet más területein is gyakorolják.
Bondár György-szervező, műveleti tartalékos, törzszászlós
“Ha látjuk azt, hogy valaki gondokkal küszködik és erre tényleg volt példa,akkor gyűjtést szerveztünk. Munkahelyet teremtettek olyan emberek, akik mondjuk vállalkozói szférában vannak. Tehát segítünk egymáson, hiszen bajtársiasság, ez egy olyan szó, amit szerintem nagyon kevesen értenek és nagyon kevesen élnek meg.”
A tervek szerint a bajtársak jövő februárban újra találkoznak.





























