
Megtelt a Megyeháza Díszterme kedden délelőtt, sok vállalkozás volt kíváncsi a munkaügyi központ szakembereinek előadásaira. A fő témát a munkaadókat érintő állami támogatások jelentették. A kormány milliós kedvezményeket kínál azoknak a kiscégeknek, amelyek új beruházásokkal munkahelyeket teremtenek.
Rodler Tamás igazgató, kormányhivatal munkaügyi központ
"Tulajdonképpen kis- és középvállalkozások ha beruházásokat valósítanak meg, amit november 30-ig befejeznek, akkor a beruházással megvalósított kapacitásbővítésre felvett létszám függvényében támogatást tudnak kapni, ami 1,5 millió forint/főről indul."
Ez az összeg hátrányos helyzetű településeken, vagy roma munkavállalót alkalmazva még magasabb. A fejlesztésekhez kapcsolódó munkahelyteremtés mellett a pályakezdők álláshoz juttatása is jó befektetés lehet a cégeknek. Tavaly ősszel már működött a pályakezdők elhelyezkedését segítő első munkahely garancia program. Megyénkben 4 hónap alatt 100 millió forint kedvezményt vettek igénybe a 25 év alatti fiatalokat foglalkoztató cégek.
Simon Józsefné osztályvezető, kormányhivatal munkaügyi központ
"Érdekes volt a Vas megyei adat is, tavaly 100 milliós keretösszegből gazdálkodtunk, 160 főt terveztünk eredetileg programba vonni, és ezt 30 százalékkal tudtuk meghaladni. Azaz a program sikeres volt, a cégeknek is egy nagy segítség, hogy ingyen foglalkoztathatták a pályakezdőt."
A projekt folytatódik, 2013-ban erre országosan 5 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Vas megyében 209 millió forintot használhatnak fel, ebből a tervek szerint 300 fiatal álláskereső munkahely problémája oldódhat meg.





























