
“Nézd meg, milyen jó! Na most, itt ezt ugyanígy csináld!”
A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat által működtetett, az Ezredévi Park szomszédságában található senior közösségben keddenként képzőművészeti foglalkozásokat tartanak a klubtagoknak. A résztvevők minden alkalommal kellemes, vidám hangulatban tökéletesítgetik alkotásaikat.
Pitus Andrásné Marcsi
“Mindenki zsibong, mindenki olyan élvezettel nézi, hogy mit csinál a másik, hogyan csinálja - a sajátját is -, és megvallom őszintén, mindenkire nagyon büszke vagyok, mert nagyon ügyesek a lányok, holott soha életünkben nem volt - csak iskolás korunkban - ecset a kezünkben, vagy rajzlap.”
A színkeverés, ecsetkezelés fortélyaiba két klubtag avatja be az érdeklődőket.
Weimer Erzsébet - képzőművész
“Idősekkel egy kicsit nehezebb dolgozni, mert nekik azért már megrögzött szokásaik vannak, és aki még életében nem festett, azoknak nagyon nehéz az alapoktól elkezdeni. Ők csak alkotni akarnak. szépeket!”
A kezdeményezés négy hete indult. Alkalmanként körülbelül tucatnyian ragadnak ecsetet - nyáron egyelőre a hangulatos udvaron.
Tölgyesi Ildikó - képzőművész
“Sokan neki sem mertek először szinte állni, de a cél az, hogy jól érezzük magunkat mindannyian, és, hogy valamit átadjon az ember abból az örömből, amit az alkotás ad; úgyhogy van, akinek van elképzelése, van, akinek nincs - annak segítünk -, úgyhogy jó együtt lenni.”
A témák változatosak. Tájképek, fák, virágok és nonfiguratív ötletek is vászonra kerülnek. Ki ecsettel, ki szivaccsal, ki a saját kezével alkot.
Farkas Gézáné
“Szivaccsal kell, nem ecsettel, mert így azért, ahogy lenyomkodom, hát ez nem lesz tökéletes, az biztos! Olyan egyelőre nincsen. És akkor majd, amilyen minta kijön belőle.”
Az alkotásokból a klub kiállítást szervez. A tárlat feltehetően karácsony tájékán lesz megtekinthető.




























