Hírek

Kemény munkával töltött évet zárt a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

2013. december 19., 14:27

A cég nem csak a kiemelkedő munkát végző dolgozóit jutalmazta, hanem 1,6 millió forintos adományt nyújtott át a Markusovszky Kórház gyermekonkológiai osztályának, és a mentőszolgálat munkáját is 500 ezer forinttal támogatta.

Kemény munkával töltött évet zárt a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. Vas megye erdőinek háromnegyedét gondozza, és közel 700 embert foglalkoztatnak. Évzáró rendezvényükön a hagyományoknak megfelelően idén két dolgozójuk: Zsuppán Ernő fahasználati vezető és Szegletes Ottó  munkavédelmi vezető vehette át kiemelkedő tevékenységéért az ezüst erdészcsillagot. Molnár Péter elnyerte az „Év erdésze”, Szalai Csaba pedig az „Év vadásza” címet. Az állami cég az elmúlt két év gyakorlatának megfelelően idén is támogatja a Markusovszky Kórház gyermekonkológiai osztályát. 1,6 millió forintot nyújtottak át a kórház képviselőinek.

Masát Péter osztályvezető főorvos, Markusovszky Kórház
Nagyon sok segítséget nyújt a nagyobb eszközök megvételében. És nem csak arról van szó, hogy eszközöket kapunk, hanem a kapcsolat, az együttérzés kifejezését is látjuk ebben az ajándékban.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a mentőszolgálatot munkáját is támogatja. Tavaly és idén is 500 ezer forintot adott a cég a mentőállomásoknak.

Lórántfy Mária régiós orvos-igazgató, OMSZ
Most is mentéstechnikai eszközöket fogunk vásárolni ebből a pénzből. Nyilván az alapvető eszközök rendelkezésünkre állnak, de mindig van újabb, jobb, korszerűbb, amik segítik a munkánkat és hozzájárulnak a beteg emberek magasabb szintű ellátásához.

Az adományból a szombathelyi, sárvári, körmendi és vasvári mentőállomások részesülnek.

Bugán József vezérigazgató, Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Nem lelkiismereti juttatásból tesszük, hanem őszinte szívvel. Ha az erdőben történik baleset, a mentőszolgálat ki tudja menteni a nagyon nehéz fizikai munkát végző dolgozóinkat. Szeretnénk ezzel a kis juttatással támogatni a 4 telephelyünkön lévő mentőállomásokat.

Az erdészet vezérigazgatója az évzáró rendezvényen köszönetet mondott a Szombathelyi Médiaközpontnak is a hiteles tájékoztatásért.