MNB
MNB - 2

Hírek

Kemény napok előtt a röplabdások

2013. október 17., 17:20

Három nap alatt két hazai mérkőzést is játszik a Vasi Sport Akadémia NB I-es női röplabdacsapata. Mucsi Péter tanítványai pénteken az MTK, míg vasárnap a Nyíregyháza együttesét fogadják a Sugár úti sportcsarnokban.

Kemény napok előtt a röplabdások

Eddig hat fordulón van túl a női röplabda  NB I-ben az újonc Vasi Sport Akadémia együttese. A szombathelyiek eddig valamennyi találkozójukat elveszítették, viszont az is igaz, hogy eddig ötször szerepeltek idegenben. A hétvégén viszont kétszer is hazai környezetben lépnek pályára Gőczi Boglárkáék.

Gőczi Boglárka röplabdázó, Vasi Sport Akadémia
“Két mérkőzést játszunk, az egyiket pénteken, a másikat vasárnap. Az MTK elleni meccsre nagyobb reményeink vannak, mert arra jobban fel tudunk készülni, míg egy napot tudunk majd csak pihenni a második meccsig. Az MTK ellen szerintem van esélyünk, a Nyíregyháza ellen viszont kicsit nehezebb lesz helytállnunk, de mindent megteszünk a győzelemért.”

A szombathelyi csapat eddig egyetlen alkalommal játszott hazai pályán. Akkor a Miskolc elleni derbire szinte teljes egészében megtelt a Sugár úti sportcsarnok. Mucsi Péter tanítványai abban bíznak, hogy a hétvégi két meccsükön is népes szurkolótábor bíztatja majd őket.

Mikos Patrícia röplabdázó, Vasi Sport Akadémia
“Ugye most jön két hazai meccsünk. Nagyon szeretnénk, hogy ha jönnének szurkolni, mert eddig is szurkoltak nekünk és ez nagyon jól esett nekünk. Próbálunk nem szégyent hozni a nézőkre és a csapatunk mindent megtesz a nyerés érdekében.”

A Vasi Sport Akadémia pénteken 19 órakor fogadja az MTK együttesét, míg vasárnap délután 3-kor a Nyíregyháza látogat majd Szombathelyre. Mindkét mérkőzésnek a Sugár úti sportcsarnok ad otthont.