
A különálló parkolóhelyeknél már az utolsó simításokat végzik a Mikes Kelemen utca 3-as szám előtt. Egy-egy parkolóhelynél már csak a térkő elhelyezése hiányzik, azon dolgoztak kedd délután is a munkások. Nem csak a régi beállók újulnak meg, hanem új parkolóhelyeken is megállhatnak majd autóikkal az itt lakók és az ide érkezők. Régóta szükség volt a fejlesztésre a lakótelepen.
Varga Zoltánné
„Nagyon örülünk neki, mert térdig érő víz – hát most egy kicsit túlzok, de télen, meg, mikor esett az eső, akkor alig lehetett ki-beszállni az autóba, már nagyon elkelt, úgyhogy a képviselőnknek is köszönjük ezúttal is.”
Ahol korábban rendezetlenül, esetleges sorokban tudtak csak megállni az autósok, ott most szabályosan, párhuzamosan alakítanak ki parkolóhelyeket.
Egy-egy szakaszon már a leendő parkolók szegélyét teszik helyre a munkások.
Lendvai Ferenc – képviselő
„Két évvel ezelőtt egy kavicsfelszórással tudtuk kiegyenlíteni a parkolót, de ez kevésnek minősült, és az idei év költségvetéséből 33millió forintból újul meg a Mikes Kelemen utcai autóparkoló. Korszerű térburkolatot fog kapni a parkoló, illetve új parkolók is kerülnek kialakításra: 16 darab új parkoló, itt a mellettünk lévő fák alatt.”
A munkálatok jó ütemben haladnak, így már szeptemberben elkészülnek az új parkolók a Mikes Kelemen utca elején. A beruházás 33 millió forintba kerül, önkormányzati forrásból, az idei költségvetésből jut rá pénz.





























