Hírek

Kezelhetetlennek tűnő helyzetbe került az Apáczai Csere János Alapítvány

2025. szeptember 01., 08:50

Kezelhetetlennek tűnő helyzetbe került az Apáczai Csere János Alapítvány: továbbra sem fizeti tartozását és nem is költözött ki a 11-es Huszár úti épületből az Apáczai Waldorf Általános Iskola. A 2025/26-os tanévben nem fog működni az iskola: illetékest nem értünk el, de kijelenthető a helyiségek állapota alapján, és az Alapítvány is így tudja.

Kezelhetetlennek tűnő helyzetbe került az Apáczai Csere János Alapítvány

2024-es és 2025-ös naptárak az ablakban a 11-es Huszár út 40. emeletén. Itt működött az Apáczai Waldorf Általános Iskola. Látszik, hogy 2026-os naptárra már nem lesz szükség, bár még látható a falon az iskolát jelző tábla , itt biztosan nem kezdődik tanév a jövő hétfőn.

Így tudja a házat üzemeltető Apáczai Csere János Alapítvány is. Korábban 100 diákja is volt az iskolának.

„Aztán 80 fővel, aztán 40 fővel, most meg, én úgy tudom, hogy négyen maradtak, és négy fővel nem indul iskola.”

Az Apáczai Waldorf Általános Iskola, illetve az azt fenntartó egyesület már csaknem 8,4 millió forinttal tartozik a bérbeadónak. A nem fizetett bérleti díjból halmozódott fel ez az összeg, aztán az idén áprilisban felmondott bérlet után az ugyanakkora összegű „használati díjból”. Közben a helyiségek bérbeadása az egyetlen bevételi forrása az Apáczai Csere János Alapítványnak, abból fizetik, fizetnék az épület rezsiköltségét. Milliókkal tartoznak a gázszolgáltatónak, az elmaradás miatt a gázórát április közepén leszerelték. Októberre kellene, hogy rendeződjön a helyzet, akkor még jelentősebb veszteség nélkül visszakapcsolható a gáz.

Kovács Jenő – kuratóriumi elnök, Apáczai Csere János Alapítvány
„Nyilvánvaló, az alapítvány segítség nélkül nem tudja megoldani, hiszen tartoznak neki 8 és fél millióval. Nekünk nincs más bevételünk, csak a bérleti díjak, ezt a pénzt, hogy az épületben lévő munka, tevékenység, a többi bérlőnek az aktivitása, egyáltalán a munkája tudjon folytatódni, ahhoz nekünk ezt a pénzt október végéig meg kell kapnunk.”

Az alapítvány megkereste a főispánt, a vármegyei elnököt és Szombathely polgármesterét is segítségért, és jelezték a problémát a Waldorf szövetségnél, még nem kaptak választ.

Kerestük az Apáczai Waldorf Általános Iskolát: a honlapjukon feltüntetett telefonszám nem elérhető, ímélcímről pedig egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.