
Új felületeten mutatkozhatnak be mostantól a civilek. Pályázati pénzből hozták létre a civil képújságot.
Várják a szervezetek power pointos anyagait, hogy minél többen megismerhessék munkájukat, tevékenységüket.
Puskás Tivadar polgármester
„Ma indult meg a civil képújság itt az aulában a polgármesteri hivatalban. Egyelőre négy civil szervezet bemutatkozását lehet figyelemmel kísérni, de nyilvánvalóan bővülnek a civil szervezeteket bemutató anyagok száma, úgyhogy én gondolom, hogy ez is ismertté, élővé teszi a civil szervezeteket.”
A Szent Márton-emlékévre készül Szombathely. A programsorozat megszervezéséhez, lebonyolításához a város civil szervezeteinek az aktív részvételét is kérik. Erre a célra mintegy 20 millió forintot osztottak szét.
Takátsné Tenki Mária tanácsnok
„13 civil szervezettel, a Civil Fórum tagjaival kötünk, az önkormányzat együttműködési megállapodást. Ennek az egyik nagyon fontos pontja az, hogy a civil szervezetek aktivitását kérjük az együttműködési szerződés aláírásával a város Szent Márton-programjába.”
A Civil Fórumon az érdeklődők hallhattak a Szent Márton-emlékév tervezett programjairól, előkészületi munkáiról, a települési értéktárról, valamint díszoklevelet vehetett át a 20 éves Herényi Kulturális és Sportegyesület elnöke, Szekér Tamás.





























