
A Kicsibácsi és Kicsinéni című darabból láthattak részletet a sajtó munkatársai a Mesebolt Bábszínház évadnyitó sajtótájékoztatóján. Augusztus utolsó napján lesz a premierje a felújított darabnak, Szenteczki Zita rendezésében. A nyolc évvel ezelőtti változat a szakma elismerését is kivívta. Három másik korábbi előadást is felújítanak és öt ősbemutatót is színre visz a bábszínház, a kínálatból minden korosztály válogathat. Hétféle bérlettel és osztálytermi előadásokkal is készülnek: a Királyok könyve sorozattal segítik a történelem megértését és feldolgoznak tabutémákat.
Csató Kata – igazgató, Mesebolt Bábszínház
„Azokat a nehéz témákat, amit már inkább felsősöknek, hát inkább középiskolásoknak ajánlunk ezek között szerepelnek az alkoholizmussal, felelősségvállalással és különböző nehéz témákkal olyan előadások, amihez tartozik egy külön drámapedagógia foglalkozás. És akkor ennek keretén belül nemcsak inaktívan ülve nézik végig a gyerekek az előadást, hanem proaktívan, mert együttműködnek, megbeszélik, lerajzolják eljátsszák azt a problémát, problematikát, amelyről az előadás szól.”
Szeptember 7-én ezúttal az MMIK előtt tartja a Mesebolt a HANG-TÉR-KÉP családi évadnyitóját partnereivel 14 órától. Több, azok között nemzetközi fesztiválon is részt vesz a társulat, valamint Bécsben is lesz bemutatójuk, és sikerült aláírni az állammal a támogatási szerződést.
Horváth Soma - alpolgármester
“Mint ismert, jó pár évvel ezelőtt, amikor jött a közös fenntartási megállapodás, akkor levették a bábszínház állami támogatását. Ez egy hosszú huzavona volt az új megállapodás is, legalább háromnegyed év. Ugye volt olyan időszak, amikor nem volt szerződése sem a színháznak, sem a bábszínháznak. A bábszínház esetében mindenképpen nagy eredménynek gondolom, hogy sikerült azt elérni, hogy ahogy az önkormányzat 81 millió 55 ezer forintot, úgy az állam is 81 millió 55 ezer forintot biztosít a jövőben a bábszínház működtetéséhez.”
Újdonság, már online is lehet jegyet váltani a Mesebolt Bábszínház előadásaira. És hamarosan indul a mesepéntek-sorozat, amikor a társulat tagjai mesét olvasnak az online térben.




























