Hírek

Kis tudósokkal telt meg a Gyermekek Háza udvara

2015. július 17., 19:40

A természettudományos ismereteik bővítése mellett játékra és szórakozásra is jut idejük a táborozók ovisoknak, kisiskolások.

Kis tudósokkal telt meg a Gyermekek Háza udvara

Bontakozó művészi tehetsüket is megmutatják a gyerekek az AGORA élménytáborában.

De ezen a héten a természettudományé volt a főszerep a Tudorka táborban résztvevő óvodások, és a Kis Tudós általános iskolások számára. Ők játékos formában sajátíthatták el az ismereteket.

Kiss Andrea - szakági vezető, AGORA - Gyermekek Háza
"A mai nap az a matematikáé, de volt egy napunk amikor a fizikai jelenségekkel foglalkoztunk, aztán kémiával, illetve biológiával és a csillagászattal. Minden napra voltak játékos feladatok, olyan feladatok, hogy fél órában kísérleteztünk, illetve játszottunk ezekkel a témákkal. Délután pedig mindig valamilyen mozgás és sportté vagy kirándulásé volt a lényeg, a játék."

A gyerekek nagy örömmel csinálták végig a szervezők által kitalált feladatokat.

Simon Gordon
"Nagyon sokat kémiázunk meg sokat kézműveskedünk is és még nagyon jó ez a tábor és szeretem."

A tanulás mellett egyéb szabadidős programok is színesítették a kis táborozást.

Kőhalmi Rebeka
"Nekem az tetszett a legjobban, amikor voltunk fürdeni a termélban."

A jövő héten a a kis- és nagyállatot szerető, vad és háziállatot kedvelő kíváncsi kisdiákok veszik majd birtokba a Gyermekek Házát az állatbarátok táborában.