
“ Erőt egészséget”
Így köszöntötték egymást a kis huszárok ma az Aréna Óvodában. Minden héten egy alkalommal tartanak az apróságoknak félórás oktatást a huszárok életről. A gyerekeknek nagyon tetszik a program.
Bokor Gábor tagozatvezető, Klapka Lovas Polgárőrség és Hagyományőrző Egyesület
“Játékos formában megismerkedünk a huszár énekekkel, táncokkal, huszár játékokat játszunk, és megismerkedünk mindennel, ami egy huszárral kapcsolatos. Próbáljuk egy kicsit elmélyíteni, ugye itt Szombathelyen nagyon erős ez a Savaria, ez a római vonal, most mi próbáljuk erősíteni ezt az eredeti magyar huszár vonalat.”
Női huszárezred is létezett, sőt amikor nagy szükség volt rájuk, levágták a hajukat és titokban beálltak a huszárok közé.
Bokorné Méhes Orsolya
“Nagyon fontos, hogy a gyerekek átérezzék ezt a szellemiséget, ami mostanában ugye hiányzik, ez a katonai vezetés, ugyhogy szerintem ez az egyik legfontosabb, hogy fegyelmet, tiszteletet tanuljanak a gyerekek. ”
Míg a fiúkat a harc és a kard, addig a lányokat leginkább a szép ruha vonza és a lovaglás.
Horváth Benjamin
“Mit tanultatok még, mire tanít benneteket? A tisztelgést, a tisztességet, meg hogyan kell egy huszárnak köszönnie. ”
Györgypál Zsófia
“Szeretek lovagolni, mert szeretem a csákókat, szeretem a huszárokat, szeretek mindent, ami huszáros dolog. ”
Páncél Patrícia
“ Miért szeretnél huszár lenni? Azért mert én már tudok lovagolni és tetszik a néninek a ruhája, amit visel.”
A foglalkozásoknak tavaszra szemmell látható eredményei lesznek és ehhez egyre több óvodást szeretnének bevonni a programba.
Sátory Károly elnök, Klapka Lovas Polgárőrség és Hagyományőrző Egyesület
“Tervünkben áll, hogy egy kis lóval most kiegészítjük a huszárcsapatot, van az egyik tagunknak egy ilyen aranyos kis pici lova, amögé majd kötünk egy pici ágyút és akkor mögé a gyalogságot, nagyon helyes kis huszárcsapattá nőheti ki ez majd magát 14-ére”
Az egyesület minden évben április 14-én tart huszártoborzást a Falumúzeumban. Az érdeklődők a rendezvényen megismerhetnek olyan haderőnemeket, mint például a huszárság, a gyalogság és a tűzérség. A gyerekek pedig ügyességi feladatokat oldhatnak meg.





























