
Korábban már megújultak az óvoda vizesblokkjai, burkoltak és új szanitereket építettek be. A korszerűsítés a nyílászárók cseréjével folytatódott, ezáltal energiatakarékosabbá vált az épület. Idén minden csoportszobában felcsiszolták és lakkozták a parkettát, a régi radiátorokat újakra cserélték. A déli fekvésű csoportszobák ablakaira redőnyöket szereltek, így nyáron is kellemes hőmérsékletűek lesznek a helyiségek.
Tahin Zoltánné - óvodavezető, Szivárvány Óvoda
"Az épület fekvéséből kifolyólag nagyon szenvedtünk már a melegtől, így sokkal hűvösebb lett az épület, a gyerekek nyugodtabban tudnak pihenni. 60 ablakon tudtunk redőnyt cserélni, pontosan azokon a helyeken, ahol a gyerekek tartózkodnak."
Fontos, hogy a kicsiket megfelelő környezet fogadja, ezért az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az óvodák folyamatos karbantartására - mondta a körzet képviselője, miután megtekintette az elvégzett munka eredményét.
Takátsné Tenki Mária - önkormányzati képviselő
"Feltétlenül nagy figyelmet fordítunk, én a következő választási ciklusban szeretném, ha a Szivárvány Óvoda kívülről is megújulna, hiszen nagyon ráfér egy tatarozás."
Hét csoportban közel 200 gyerek jár. Ezekben a hónapokban a felújítás alatt álló Mesevár Óvoda egy csoportjának is helyet adnak. Ők várhatóan novemberig élvezik majd a Szivárvány ovi vendégszeretetét.





























