
14 év után, 2024 áprilisában távozott a Markusovszky-kórház éléről Nagy Lajos, miután miniszteri döntés született arról, hogy a kórházak első számú vezetői 65 éves korukig maradhatnak ebben a pozícióban. Nagy Lajos a Belgyógyászati Osztály vezetőjeként folytatja a gyógyító munkát. Az Országos Kórházi Főigazgatóság pályázatot írt ki az állásra, az átmeneti időszakban Stánitz Éva, nyugalmazott vármegyei tiszti főorvos látta el megbízottként a főigazgatói feladatokat. Felirat: Forrás: internet Az eredményes pályázati eljárást követően a vezetői posztot január 15. óta Lippai Norbert tölti be. 1997-ben szerzett diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, első munkahelye a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky úti kórház volt. 2002-ben patológiából, három évvel később citopatológiából szakvizsgázott. 2009-től a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézetben dolgozott, ahol előbb a Patológiai Osztályt vezette, majd orvosigazgató, főigazgató-helyettes és megbízott főigazgató lett. 2019 novemberében a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatójává nevezték ki, a pozíciót 2024. július 15-ig töltötte be. A Markusovszky-kórház főigazgatójaként kinevezése határozatlan idejű, ám a magasabb vezetői megbízás időtartama legfeljebb 4 év lehet, amely egy alkalommal hosszabbítható meg pályáztatás nélkül.