
Eddig hibátlan mérleggel rendelkezik a bajnokságban a Falco-Trend Optika KC kosárlabdacsapata. A négy győzelemmel a tabella első helyén álló szombathelyiek a hétvégén Körmendre látogatnak, ahol csarnokavató derbin lépnek pályára az eddig hullámzó teljesítményt nyújtó Rába-partiak ellen.
Kálmán László vezetőedző, Falco-Trend Optika KC
“Két győzelemmel ér fel ez az egy mérkőzés. Úgy készülünk, hogy meglepetést fogunk okozni. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, mert a Körmend hazai pályán mindenképpen le akar győzni bennünket. De mi jó passzban vagyunk és a játékosok tele vannak önbizalommal. Bízom abban, hogy egy jó mérkőzésen győzelmet tudunk szerezni.”
A sorozatos győzelmek hatására remek a hangulat a szombathelyi csapat háza táján. Ugyan Váradi Benedek a sárga-feketék csütörtöki edzésen bokasérülést szenvedett, ennek ellenére a gárda játékosai kifejezetten optimistán várják a vasi “El Classicót”.
Perl Zoltán csapatkapitány, Falco-Trend Optika KC
“A Körmendnek csarnokavatója lesz, mi pedig 4:0-val állunk. Szeretnénk ezt a jó sorozatot folytatni. Tudjuk, hogy a szurkolóknak is nagyon fontos ez a mérkőzés, így duplán is motíváltak vagyunk és mindent meg fogunk tenni azért, hogy nyerni tudjunk.”
Az Egis Körmend-Falco-Trend Optika KC találkozó szombaton 18 órakor kezdődik. A mérkőzést a Szombathelyi Televízió az interneten élőben közvetíti. Az érdeklődők a www.sztv.hu és a szombathelyi7.hu oldalakon tudják figyelemmel kísérni a derbit.





























