
Az egyik legjobb magyar női kézilabdacsapatból, a Ferecváros együtteséből sikerült játékost igazolnia a Haladásnak. Szendrei Barbara megszerzése azonban nem realizálódhatott volna egy szponzor, nevezetesen a Vinci Gold Ékszerüzlet jelentős anyagi támogatása nélkül.
Lazáry Viktor alpolgármester
“Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatják az egyesületet. Hiszen addig amíg az önkormányzat közpénzek fölött rendelkezik, igyekszik azt minél rendesebb módon elosztani az érdemek alapján, addig azok a vállalkozók, cégek, akik támogatják az egyesületet, ők a saját pénzüket adják oda.”
A 20 esztendős Szendrei Barbara 15 alkalommal szerepelt a Fradi felnőtt csapatában, emellett pedig tagja volt a magyar junior válogatottnak is. A beállós kifejezetten komoly célokkal érkezett Szombathelyre.
Szendrei Barbara kézilabdázó, Haladás VSE
“Én azt szeretném, hogy mindenféleképpen feljussunk. Ezért is jöttem ide, mert úgy gondoltam, hogy erősíthetek a csapaton és könnyebb lesz így a feljutás. Jövőre mint tudjuk az a cél, hogy NB I. Mindent meg fogunk ezért tenni.”
Az új játékossal sokat erősödött a Haladás csapata, mivel Szendrei Barbara képzett, fizikálisan nagyon erős kézilabdázó.
Bölöni Roland vezetőedző, Haladás VSE
“Védekezésben a 2-es és 3-as poszton tud szerepelni, ami variációs lehetőségeket ad. Így a védekezésben a rotáció jobban működhet. Támadásban pedig egy olyan erősségévé válik a csapatnak, amilyen beállós poszton nagyon kevés van, hiszen kevés jó beállós van ma Magyarországon.”
Szendrei Barbara vasárnap 15 órakor hazai pályán a Szentendre ellen léphet legközelebb pályára a Haladás csapatában.





























