Hírek

Kőszegi Ostromnapok

2014. augusztus 04., 17:15

Maroknyi emberrel verte vissza 1532-ben a törökök seregét Jurisics Miklós Kőszegen - erre emlékeztek hétvégén a városban. A 8. Ostromnapok programjaira Szombathelyről  is sokan ellátogattak.

Kőszegi Ostromnapok

Durrogtak az ágyuk, szállt a füst, röpültek a nyilak, csattantak a kardok, szalmabála égett. Török csapatok szállták meg a kőszegi várat, de a helybeliek összefogásának hála, ismét sikerült egy évre kiűzni a törököt a vasi városból.

„A legnagyobb lelkesedéssel várt és előkészített programról van szó. Úgy látszik, hogy a seregeink abszolút felkészültek, a törökök a szokott győzelmi hevességgel, és reméljük, nem lőném le a poénokat, de talán lesz egy-két újdonság is, olyan legenda részekhez is próbálunk nyúlni, amelyek eddig nem voltak olyan ismertek”

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az ostromnapokat Kőszegen, így emlékezve Jurisics Miklós és csapatának 1532-es hősies győzelmére. Idén is több ezren látogattak el a historikus fesztiválra, köztük sok szombathelyi érdeklődő is.

Bozzai Balázs
„Szombathelyről jöttünk, és elmegyünk most a várostromra, és nagyjából ennyi, körbesétálunk”

Mecseiné Ildikó
„Szombathelyről érkeztünk, most már nem először, minden egyes alkalommal nagyon jó családi program számunkra, a gyerekek nagyon élvezik, a korhű ruhák nagyon tetszenek nekik, és a sok-sok finomság természetesen, amit lehet nekik venni”

Míg a várban dúlt a harc, a főtéren sült a kolbász . Sokan nézelődtek a portékák között. Az ostromnapoknak állandó programja a vásár, a gyermekek legnagyobb örömére.

Mecsei Zoé
„Hát eddig megnéztem az ékszereket, meg a többi csodálatos dolgot, nagyon jók, tetszenek”

A Félhold és Telihold című programsorozat augusztus végéig tart. A törökök elleni hősies győzelmet egy hónapon át ünneplik Kőszegen.