
Vas megye hosszú esztendők óta a kötélugrás fellegvárának számít. Ám az, hogy egy diákolimpiai döntőre több mint félszázan jelentkezzenek, ritkaságnak számít. A Szombathelyről, Táplánszentkeresztről, Gersekarátról és Vasvárról érkező sportolók rendkívül nagy csatákat vívtak, színvonalas küzdelemben döntötték el az egyes korcsoportok érmes helyezéseinek sorsát.
Bánhegyi Attila elnök, Szombathelyi Kötélugró Klub
“Ez egy kicsit furcsa érzés, mert a gyerekek zöme egyesületi színekben gondolkodik. De most a verseny elején kihangsúlyoztuk, hogy most mindenki az iskoláját képviseli, annak szerez hírnevet.”
A szervezők nagy örömére a versenyen a 16 iskolát képviselő gyerekek között szép számban voltak fiúk is. Jó gyakorlataikkal bebizonyították, hogy lelkiismeretes munkával, jó felkészültséggel ők is érhetnek el komoly sikereket ebben a leginkább lányokat vonzó sportágban.
Eke Dominik versenyző, Bolyai-iskola
“Sok hasznát is látom. Már nem kezdenék el más sportágat, mert már kilenc éve, azt hiszem, ezt csinálom.Mást már nehezen tudnék elképzelni.”
A Szombathelyen megtartott kötélugró megyei döntőről a legjobbak az országos fináléba kvalifikálták magukat. A bemutatott gyakorlatok alapján közülük többen is éremesélyesként indulhatnak a március 22-i nagykanizsai versenyen. Bár a pillanatnyi forma nagy mértékben befolyásolhatja majd az eredményességüket.





























