Hírek

Közel 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Eötvös Loránd Tudományegyetem

2023. január 25., 21:30

Ebből a szombathelyi gyakorló iskola félmilliárdot kap - ezt jelentették be a mai projektnyitón. A Bolyaiban digitális korszerűsítést terveznek elsősorban, de infrastruktúrára is jut pénz. A tervek szerint a következő tanévet már jóval modernebb körülmények között kezdik a diákok és a pedagógusok is.

Közel 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Eötvös Loránd Tudományegyetem

 “A szombathelyi pedagógusképzés kiemelten fontos az egyetemi vezetés számára.”

Ezekkel a szavakkal köszöntötte szülővárosában az ELTE rektora a projektnyitó résztvevőit. 2,8 milliárd forintból korszerűsítik az egyetem hat gyakorló iskoláját. 


Borhy László - rektor - Eötvös Loránd Tudományegyetem
“Egy olyan beruházás valósult meg, amelyik az Eötvös Loránd Tudományegyetem viszonlyatában a legmagasabb támogatást nyerte el, a hazai felsőoktatási intézmények gyakorló intézményei Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Győrött, illetve Budapesten és Szombathelyen több milliárd forintos fejlesztést hajthattak végre, az ELTE kiemelt támogatásban részesült, hiszen csaknem három milliárd forint beruházási pénz érkezett az egyetemünkre, ebből 500 millió forint a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnak a fejlesztésére volt fordítható.”

Az eseményen köszöntőt mondott Borhy László mellett Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja is. A projektet részletesen Pintér Zsolt, az ELTE Pályázati Központ igazgatóhelyettese mutatta be a résztvevőknek.
A tantermek, a berendezések is megújulhatnak a Bolyaiban. 

Papp Tibor - igazgató - Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
“Ezt a pénzt mi digitális fejlesztésre, új digitális táblák telepítésére fogjuk fordítani, de az infrastruktúrát is fejlesztjük, hiszen az intézménynek vannak olyan részei, amelyek 1974-ben épültek, és  hát abban az állapotban vannak még, úgyhogy a közösségi tereket, a régi tornatermünket, a futófolyosót építjük, sőt a gyerkeek nagy örömére egy új játszóteret is fogunk az udvaron kialakítani, rengeteg tervünk van, az idő a megvalósításra nagyon szűkös, erre durván egy évünk van.”

A közbeszerzések hamarosan lezajlanak, nyárra tervezik a munka dandárját - így a következő tanévben már egy korszerűbb intézmény várja a tanulókat. 

Orosz Márton Károly - tanuló
“Nagyon örültem neki, amikor meghallottam, mert mégiscsak egy nagy beruházás lesz ez, és már ez előző években is voltak ehhez hasonlóak, például a mosdókat felújítják, és ehhez hasonlóak, és azokat is örömmel láttuk, úgyhogy gondolom, ez is nagyon jó lesz!”

A digitális oktatás fejlesztését hangsúlyozta a Bolyai igazgatója. Elmondta, hogy ennek jelentőségét az elmúlt két év egyértelműen megmutatta, emiatt lesz ez az egyik fő fejlesztési irány.


Papp Tibor - igazgató - Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
“A tanító- és tanárképzés ennek a pályázatnak az egyik kiemelt területe, szeretnénk a leendő tanárokat olyan technológiákra, technikákra, módszertanra megtanítani, amely valóban 21. századi, tehát ezek a digitális táblák ,az érintőképernyős táblák, amelyeken rengeteg dolgot tudnak már a leendő tanárok elvégezni, nagyon motiváló jellegűek a diákoknak, és hát nagyon sok iskolában vannak már ilyenek, és azért fontos, hogy itt a gyakorlati képzésbe beépítsük, és itt megtanulják készségszinten használni ezeket az eszközöket a leendő tanárok.”