Hírek

Közel 70 millió forintból újult meg a Kisfaludy Sándor utcai tömbbelső

2014. április 23., 14:55

Játszóteret, parkolókat, gyalogjárdát építettek. A belső udvart szerdán délelőtt avatták fel ünnepélyesen.

Közel 70 millió forintból újult meg a Kisfaludy Sándor utcai tömbbelső

Fél évvel ezelőtt így nézett ki a Kisfaludy Sándor utcai tömbbelső. A gyerekek elavult játszótéren játszhattak. Az autók ott parkoltak, ahol tudtak. Az utakon kátyúk tátongtak. Október közepén kezdődött a terület átalakítása.

Takátsné Tenki Mária önkormányzati képviselő
“Már nagyon régen, évek óta terveztük, hogy itt egy változásnak kell lennie. Nagyon elhanyagolt volt a közterület, és a tervek elkészültek évekkel ezelőtt, és az önkormányzat végül is úgy döntött, hogy ez lesz az első tömbbelső, amit megfelelő színvonalon helyreállít.”

A felújítás során 25 parkolót alakítottak ki, az épületek körül 2 méter széles gyalogjárda készült, az út is új burkolatot kapott. Korszerűbb lett a közvilágítás, játszóteret építettek, és megszépült a zöldfelület. Megoldódott a belső udvar csapadékvíz-elvezetése is. Az önkormányzat saját forrásaiból biztosította a beruházáshoz szükséges összeget.

Puskás Tivadar polgármester
“Az idei esztendőben jutottunk oda, hogy az adósságkonszolidációval a fejlesztésre költhetjük azokat a bevételeket, azokat a pénzeket, amiket a vagyongazdálkodásból kapott a város.”

Nemcsak a Kisfaludy utcai tömbbelső szépül meg ebben az évben. Hamarosan befejeződik a Széll Kálmán utcai belső udvar korszerűsítése is, itt 62 millió forintból parkolókat építenek, parkosítnak, valamint 1800 négyzetméteren térköveznek.