
Tavaly szervezte meg 10. alkalommal az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítvány a Csodaszarvas tábort Rábahídvégen. 35 kórházban kezelt, illetve már gyógyult gyerek vett részt az élményekkel teli programokon. A civil szervezet a kis betegek és családjaik támogatása céljából alakult 2008-ban. A pályázatok és egyéb felajánlások mellett az adó 1 százalékokból származik a bevételük negyede. Nem csak a nyári táborral, számos más módon is segítik az érintetteket.
Györke Eszter - gyermek hemato-onkológus szakorvos, elnök, Alpokalja Daganatos Gyermekekért Alapítvány
Minden karácsonykor a malignus vagy benignus betegségben szenvedő gyerekek családjai karácsonyi utalványban részesülnek ebből az összegből, amit élelmiszerre vagy ajándékra fordíthatnak. Mindemellett arra is van lehetőség, ha egy család az aktív kemoterápiás kezelés alatt bajba kerül, őket negyedmillió forint egyszeri támogatásban szoktuk részesíteni.
100-200-300 ezer forintot össze lehet szedni, tényleg ez a minimum.
A vármegyei civil közösségi szolgáltató központ minden évben videós kampánnyal hívja fel a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy rendelkezzünk az adónk felajánlható részéről. A Vas vármegyében bejegyzett csaknem 1600 civil szervezet közül 1096 jogosult az 1%-ok fogadására.
Gorza Norbert - koordinátor, Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ
Egyre tudatosabban rendelkezünk, de épp azért tartjuk fontosnak ezt az időszakot, mert még mindig vannak kiaknázatlan adóforintok, amelyek beépülhetének a szervezetek éves munkájába.
Legtöbben karitatív, egészségügyi, gyermekjóléti és állatmentő egyesületek javára ajánlják fel adóforintjaikat. Sokan a környezetükben tevékenykedő egyesületeket, alapítványokat választják, amelyek munkája iskolákhoz, óvodákhoz, kistelepülésekhez kötődik. Eddig több mint 900 ezren rendelkeztek adójuk 1+1 százalékáról, a NAV honlapján elérhető a kedvezményezettek listája. A plusz 1 százalékot vallási közösségeknek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet címezni május 20-ig, az szja-bevallás határidejéig. Ezen a napon a NAV szombathelyi ügyfélszolgálata hosszított nyitva tartással, reggel fél 9-től este 6-ig áll az ügyfelek rendelkezésére.