
Ebédidő van, csörömpölnek a tányérok a Szűrcsapó utcai óvodában. Burgonyalevest kanalaznak a gyerekek.
„Aki repetát szeretne, tartsa fel a kis kezét!”
A Csuporka csoport nagy része repetázott is a levesből. A második fogás ördögdomb hús volt kétféle körettel: hagyományos és teljes kiőrlésű tésztával. Az ebédeken a szülők is részt vehetnek, akár úgy is, hogy nem szólnak előre. Minden nap más csoportokban jelenik meg egy-egy szülő, akik a minőség mellett a mennyiséget is ellenőrzik.
Bársony Ágnes
„Szerintem finom az ebéd, kiadós, elég a mennyiség is, a gyerekek nagyon szeretik, a tésztát főleg. Ma sokan repetáztak is belőle és úgy látom mindenkinek jobban ízlik a mostani egészségesebb étel, mint ami eddig volt.”
A mai gyerekek között sok az elhízott, mert nem megfelelő a napi kalóriabevitelük. A szülők részletes tájékoztatót kapnak az ételek összetevőiről, emellett az allergéneket is feltüntetik.
Vas Istvánné – élelmezésvezető, Elamen Zrt.
„Ezekkel meg szeretnénk előzni mindenféle betegséget, a só, a magas vérnyomás előidézője, a cukorbetegséget szintén meg szeretnénk előzni. Miután rendeletben bevezetésre kerülnek, ezért mi már erre felkészülünk és azért így dolgozunk.”
Az önkormányzat ebben a hónapban felmérést készít az óvodai közétkeztetésről. A közvélemény-kutatás célja, hogy az új előírások fényében helyzetképet adjon az étkeztetésről.
Surányiné Palkó Eleonóra – óvodavezető, Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda
„Én nagyon várom a mérés eredményét, bízom benne, hogy nagyon jó visszajelzéseket kapunk, mert a gyerekeknél nincs vagy alig van maradék és ez egy visszajelzés. És a mostani szakácsnőnk ezt folyamtosan figyeli.”
Az óvodában nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a kicsik sok gyümölcsöt kapjanak. Ez nem csak az egészséges táplálkozás, hanem a betegségek megelőzése miatt is fontos.





























