Hírek

Közétkeztetési konferencia

2015. március 23., 16:19

A közétkeztetésben dolgozóknak tartott szakmai konferenciát Szombathelyen a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége. Az idén szeptemberben hatályba lépő törvény nem csak azt határozta meg, hogy több zöldséget és gyümölcsöt kell adni a gyerekeknek, hanem azt is, hogy csökkenteni kell a só-, cukor és zsiradékmennyiséget. Magyarországon a lakosság kétharmada túlsúlyos, vagy elhízott.

Közétkeztetési konferencia

Ebédidő a Szűrcsapó utcai óvodában. Burgonyalevest kanalaznak a gyerekek.

„Aki repetát szeretne, tartsa fel a kis kezét!”

A Csuporka csoport nagy része repetázott is a levesből. A második fogás ördögdomb hús volt kétféle körettel: hagyományos és teljes kiőrlésű tésztával. Itt már az új előírások szerint készültek az ételek. Egy felmérés szerint Magyarországon az emberek 2/3-a túlsúlyos, vagy elhízott, ezért van szükség a változásra.

Miháldy Kinga mb. osztályvezet, OÉTI
“Sajnos nagyon nagy az elutasítás azért, mert rengeteg tej, zöldség-gyümölcsfogyasztással jár együtt, teljes kiőrlésű pékáruk kerülnek az asztalra. 1.33.05 azok a gyermekek, akik nem szoktak ezekhez az élelmiszerekhez, nem látták otthon, furcsán nézik a tányért, hogy vajon mi lehet ez.”

A közétkeztetési törvény szeptemberi hatálybalépése után több terméket is mellőzniük kell a menzáknak.

Gyánó Gabriella járási tisztifőorvos, Vas Megyei Kormányhivatal
Elsősorban az ún. kényelmi termékeket, tehát ezek a sótartalmú ételízesítők, amiket az életbe lépő rendelet tilt, a magas sótartalmú készítményeket, az energiaitalokat, különböző cukrozott szörpöket, gyümölcsízeket kell kerülni a jövőben a közétkeztetőknek.

Az országos tisztifőorvos már 2011-ben ajánlást adott ki az egészséges étkezés bevezetésére.

Rózsás Anikó elnök, Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége
Aki kicsit is foglalkozott vele, az könnyebb helyzetben van, mert a bevezetését már a felkészülési időszakban elkezdhette. Azok vannak bajban, akik csak most álltak ennek neki, mert olyan változásokat takar, ami nagyon nagy változás a közétkeztetés berkein belül.-

A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szakmai konferenciákkal segíti az érintetteket a kötelező reformok bevezetésében. Az Elamen Zrt. a régió jelentős közétkeztetője. A cég 54 konyhájában napi 10 ezer adag ételt főznek. A szombathelyi tanácskozás résztvevői a társaság jóvoltából meg is kóstolhatták a hagyományos alapanyagokból, de már az új szabályok szerint készült ételeket, és a beszállítók is bemutatták reformtermékeiket.