Hírek

Közgyűlés után

2013. szeptember 27., 16:38

Lemondásra szólította fel Lazáry Viktort a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Balassa Péter jobbikos képviselő. A Fidesz kiáll az alpolgármester mellett, mondta Szakály Gábor. A sajtótájékoztatókon a képviselők a városfejlesztési beruházásokról, a Távhő-rendelet és a költségvetés módosításáról, a Szociális Lakásügynökség koncepciójáról is elmondták véleményüket.

Közgyűlés után

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia 3-as ütemével kapcsolatos közgyűlési döntések hozzájárulhatnak a Csónakázó-tó és környékének megújulásához - mondta Szakály Gábor. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: elfogadták a Szociális Lakásügynökség koncepcióját is, ami összehozza az üres ingatlannal rendelkezőket és azokat, akik lakást bérelnének. Készül az önkormányzati vagyonleltár is. Ebből kiderül majd az is, mennyi értékesíthető lakás van a város tulajdonában. Ha ezeket sikerült eladni, a befolyt pénzt felújításra és korszerűbb lakások vásárlására lehetne fordítani. 

Sikerként értékelte Horváth Zoltán, hogy a közgyűlésen meghallgatták a lakásszövetkezetek képviselőit, így azt a távhőrendelet-módosítást fogadta el a testület, ami tartalmazta a javaslataikat. Az LMP-s képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy az iskolák Intézményi Tanácsaiba egyetlen helyet sem kaptak ellenzéki képviselők. 

Az IVS3 keretéből javíthatják majd ki a Skanzen zsuptetőit. Ezt  a jobbikos képviselő javaslatára fogadta el a közgyűlés, így 15 millió forintot sportolhat a város - hangsúlyozta Balassa Péter. A képviselő a költségvetés módosítása kapcsán több tétel szükségességét megkérdőjelezte. A Belsikátor 1. számú épület értékesítése kapcsán a képviselő ismét elmondta: pártja a Fő téri ingatlaneladásokat nem támogatja. 

Nem sikerült megoldást találni a Fedett Uszoda finanszírozására - mondta Németh Kálmán. Az MSZP-SZTKE frakció képviselője kiemelte: nincs fedezete az 1.4 milliárd forintos tőketörlesztésnek, amit a korábbi adósság után idén kell a városnak fizetnie. Elfogadta a közgyűlés Németh Kálmán javaslatát, miszerint: ha a közterület felbontása csatornaépítés miatt történik, akkor csak a bontás nyomvonalát kell az épületek tulajdonosainak helyreállítani. Gyebrovszky János szerint félő, hogy a jövőben nem lesz fejlesztésre pénze a Vasivíz Zrt-nek. Véleménye szerint a céget tönkreteszik a kormányzati intézkedések, valamint az, hogy Bük és Celldömölk is a kiválást tervezik. Pozitívan értékelte a képviselő, hogy megoldás mutatkozik a háziorvosok ügyelet utáni helyettesítésére, ennek finanszírozására, illetve a háziorvosi informatikai rendszer korszerűsítésére.