
A Savaria Történelmi Karnevál idején a buszok nem közlekednek a Thököly és a Rákóczi Ferenc utca egyes szakaszain. Így módosulnak a járatok megállóhelyei is. Erről nemcsak a volántársaság honlapjáról, hanem a megállókban kihelyezett információs felületekről is tájékozódhatnak az utazók. A felvonulás alatt - pénteken és szombaton 17 órától üzemzárásig - a Széll Kálmán utcában közlekedő autóbuszok nem állnak meg a MÁV Igazgatóságnál.
A Kossuth Lajos utca lezárása miatt a taxiknak is új helyre kellett költözniük. A Thököly utcában lehet megtalálni őket. Már hosszú évek óta ez az ilyenkor kijelölt hely.
Fejes Tibor, vezető - Rádió Taxi
“Elsősorban akkor amikor az időjárás közbeszól, vagy estefelé a Borok utcájában ha valaki már megfáradt és nem találna haza. Felvonulás után amikor a tömeg nem feltétlenül akar itt maradni akkor szükség van taxira. Vidékiek és helybeliek is keresik. Ezzel együtt van egy olyan problémánk, hogy fix ár van bevezetve, ami jó. De a lezárások miatt sokkal többet kell ezért utaznunk.”
A városközpont nagy részét lezárták a karnevál miatt. Több áteresztő pont is van, de kocsival csak akkor lehet behajtani, ha engedéllyel rendelkeznek a járművezetők. A Vasi Volán és a GYSEV Zrt. a karnevált szervező alapítvánnyal összefogva kombinált jegyet bocsátott ki. Egy- és négynapos jegyet lehet váltani. Ennek birtokában a látogatók féláron utazhatnak a vasúttársasággal a karneválra, korlátlan alkalommal vehetik igénybe a helyi buszjáratokat és részt vehetnek a Ferences kertben zajló programokon.
A karneváirodán, az Aréna utca 8-as szám alatt 24 órás ügyeletben teljesítenek szolgálatot a tűzoltók, a rendőrök, a mentők, a katasztrófavédők és a szervezők. Bár nagy vihar nem várható a karnevál idején, a szervezők erre a lehetőségre is felkészültek az irányítási pont létrehozásával.





























