
Képek a rábai árvízről még 2012. novemberéből. Sokan ragadtak lapátot és töltöttek homokzsákokat, hogy segítsenek a védekezésben. Köztük, sok fiatal is. Szükség volt a segítségükre és hasonló helyzetekben szükség is lesz.
Egyebek között azért, hogy minél hatékonyabb legyen mindez, a katasztrófavédelmnél szervezett közösségi szolgálat során ezekre a helyzetekre is felkészítik a diákokat. A 9. évfolyamos szombathelyi diákok közül, több mint 200-an szerdán elméleti felkészüléssel kezdték meg ezt a szolgálatot a szervezetnél.
Németh Marcell
Azért választottam ezt a katasztrófavédelmi szolgálatot mert otthon polgárőrségben veszek részt. Szeretek másoknak segíteni, pl. árvízeknél.
A tavalyi tanévtől fogad önkéntes szolgálatra diákokat a vasi katasztrófavédelem. Óriási az érdeklődés. Az elmélet után jöhet majd a gyakorlat. Megismerhetik a műveletirányítási központot, közreműködnek iskolájuk tűzriadótervének kidolgozásában, tűzoltóversenyek előkészítésében, a nyúlgát építését is elsajátíthatják.
Kemenes Péter - humán szolgálatvezető, Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Rövidtávon egy olyan célt fogalmaztunk meg a diákoknak mutassuk be a kat.véd.szervezetét és működését. Hosszútávon pedig felelős állampolgárként önkéntes tűzoltóegyesületek tagjaiként legyenek elkötelezettek a katasztrófavédelem iránt.
A nemzeti köznevelésről szóló törvény 50 órás közösségi szolgálatot ír elő azoknak a diákoknak, akik 2016. január 1-e után érettségiznek, az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként. A katasztrófavédelemnél a közösségi szolgálat egy részét teljesíthetik a következő hetekben a diákok.





























