
Ez a sárga dosszié 25 éves, ez volt az első, ahova beírtuk a névsort, és az első névsor az itt volt.
Ebben a mappában őrizték meg az 1988-ban létrejött, majd a következő évben hivatalosan is bejegyzett Éhen Gyula Kör legfontosabb feljegyzéseit, levelezését és régi fotóit.
A városban elsőként megalakult civil szervezet most úgy döntött, a dokumentumokat a levéltárnak ajánlja fel.
Tilcsik György igazgató, Vas Megyei Levéltár
A sorsa az lesz, hogy ennek a megfelelő feldolgozása után, ha szükséges, a restaurálási munkák elvégzése után ezt természetesen a kutatók rendelkezésére bocsátjuk, és számítunk arra, hogy omoly érdeklődés és komoly feldolgozómunka tárgya lesz ez az iratanyag.
Az Éhen Gyula Kör még a rendszerváltás előtt szerveződött, Ádám Károly vezetésével, későbbi elnöke az újságíró Kozma Gábor lett. Az első években rendszert bíráló akcióikról váltak ismertté.
Kozma Gábor elnök, Éhen Gyula Kör
Szervezői voltunk az 1989. március 15-ei Fő téri, több mint 10 ezer embert megmozgató, fantasztikus ünnepségnek, megemlékezésnek, ami a rendszerváltás fontos elemévé vált, de legalább ilyen fontos eleme volt a Lenin-szobor letakarása, amit a kör végzett el, és nemzetközi figyelmet keltett.
A Kör tagjai tiltakozást szerveztek a romániai falurombolás ellen, és részt vettek a Szombathelyen is létrejött Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain. A kezdetben várospolitikai egyesületként működő szervezet később főleg szakmai kérdésekkel foglalkozott, kezdeményezték például egy környezetvédelmi program kidolgozását. A Kör a kezdetinél kisebb létszámmal ugyan, de ma is aktív. Az idén névadójuk, Éhen Gyula egykori polgármester születésének 160. évfordulójára készülnek. Kidolgozták az emlékév programját, amelyben egyebek mellett filmnap és tudományos konferencia szerepel.





























