Hírek

Lakossági fórumot tartanak az oladi lakótelep parkolási gondjairól

2014. január 29., 16:43

A területen van, ahol balesetveszélyes helyzetet okoznak az autók. Már készen vannak a tervek 100 új parkolóhely kialakítására.

Lakossági fórumot tartanak az oladi lakótelep parkolási gondjairól

Kettő lakásonként egy autóval számoltak az építők a '80-as években, amikor az oladi lakótelep házai készültek, ez okozza a parkolási gondokat a területen – emlékeztetett a városüzemeltetési osztály vezetője, Szombathely Ma című műsorunkban.

Lakézi Gábor – osztályvezető, Városüzemeltetési Osztály
„Láttuk, hogy az elmúlt 15évben folyamatosan beteltek azok a parkolóhelyek, amelyek addig még szabadon voltak, főleg ott a Dolgozók útja mentén és ma már esténként gyakorlatilag közelharc folyik a parkolóhelyekért.”

Tervek már vannak arra, hogy hogyan bővítsék a parkolóhelyeket.

Rettegi Attila – önkormányzati képviselő
„A rendezési tervet ennek megfelelően Oladon módosítottuk, és készült tanulmányterv arra vonatkozóan, hogy hol lennének parkolók kialakítva, ennek a helyét kijelöltük.”

A tervek szerint 100-110 helyet alakítanának ki a Kodály Zoltán utca és a Dolgozók útja környékén. A parkolási gondok és lehetőségek kérdésében pénteken lesz egy lakossági fórum az oladi művelődési ház épületében.