Hírek

Lányos napot tartottak az LUK Savaria Kft-nél

2015. március 12., 16:27

A vállalat most már hagyományosan a nőnaphoz kötődően diáklányoknak mutatkozik be. A rendezvény célja, hogy az általános iskolás lányok pályaválasztását segítsék.

Lányos napot tartottak az LUK Savaria Kft-nél

Három szombathelyi iskola, a Reguly, a Bercsényi és a Derkovits 7-8. osztályos leánytanulói kaphattak betekintést az LUK Savaria Kft. tevékenységébe. A gyár 1997-ben kezdte meg Szombathelyen működését, ma már a világ szinte összes autógyárába szállítanak. A Kft. folyamatosan fejlődik, így a dolgozói létszámot ez év végére már 2800 főre szeretnék bővíteni.

Komáromi-Simon Adrienn HR referens, LUK Savaria Kft.
Jövő évben tovább bővítjük a létszámot, ezért is tartjuk fontosnak azt, hogy már itt, a ti körötökben elkezdjük a diákokat orientálni afelé, hogy műszaki pályát válasszanak, vagy olyan pályát, ami adott esetben az autóiparnak, vagy az LUK Savariának is jó lesz.

A vállalat női mérnökei, beszerzői, HR munkatársai mondták el a diákoknak, miért választották ezt a szakmát és munkahelyet.

"Én ezt nagyon-nagyon szeretem."

Az LUK Savaria Kft. 2012 óta rendszeresen tart lányos napot ilyenkor. Minden szombathelyi iskolát meghívtak, a diákokat busszal hozták a gyárba.

Spieglerné Simola Mária pályaválasztási koordinátor, Derkovits-iskola
Mindig azt gondolom, hogy meg kell kínálni őket ezekkel a lehetőségekkel, utána már van miről beszélgetni. Ha pályaválasztáshoz érkeznek, eszükbe jut, hogy mit láttak itt. És annak különösen örülök, hogy ez a cég nem egy tipikusan lányos munkahely, de mégis olyan területeket mutatnak meg nekünk, ahová lányok később esetleg el tudnak jönni dolgozni.

A pályaválasztás előtt álló diákok azt is megtudhatták, hogy a nagyvállalat például ingyenes sportolási, szórakozási lehetőséget is biztosít dolgozóinak, a szakmai fejlődést tréningekkel segítik.