Hírek

Legnagyobb riválisával találkozott a SzoESE csapata

2023. november 09., 12:49

Legnagyobb riválisával találkozott a SzoESE csapata a Magyar Egyetemi és Főiskolai Kosárlabda-bajnokság harmadik fordulójában. A Közgáz elleni összecsapás tétje a hazai veretlenség megőrzése mellett a harmadik hely megszerzése volt a szombathelyiek számára. Mindkét kitűzött célt sikerült elérni.

Legnagyobb riválisával találkozott a SzoESE csapata

A Sopron felett aratott magabiztos győzelmet valamint a Győr elleni papírforma vereséget követően ismét hazai közönsége előtt lépett pályára a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda csapata. Szabó László tanítványaira kemény ellenfél várt. A Közgáz elleni rangadó a továbbjutást érő helyekről is döntött, így mindkét csapat nagy csatára készült.

Szabó László - vezetőedző, SzoESE

Nem titkolt célunk a harmadik hely megszerzése, amiben a legnagyobb ellenfelünk a Közgáz csapata. tavaly is velük vívtuk ebben a csoportban a 3-4. helyért a harcot. Most idén is ezt fogjuk bízom benne, hogy a hazai pálya segíteni fog minket és abban is bízom, hogy itthon egy jó játékkal rukkolunk elő.

Nagy elánnal kezdte a mérkőzést a szombathelyi csapat, amely kemény védekezésből gyors indításokkal alapozta meg a találkozó hangulatát. 11-2-es rohamot követően felébredtek a vendégek, és fokozatosan elkezdték ledolgozni a különbséget. Nagy volt a tét, emiatt a szokásosnál többször remegtek meg a kezek mindkét oldalon. A gyors, de kapkodó támadójáték során rengeteg könnyű dobást rontottak a játékosok, és sok volt az eladott labda is. A nagyszünetben 37-29-es szombathelyi előnyt mutatott az eredményjelző. A pihenőt követően már kevésbé védekeztek a csapatok, sokkal inkább a gyors akciókra fektették a hangsúlyt. Ennek is köszönhetően sorra jöttek a pontok a térfélcserét követően. Bár a vendégek az utolsó játékrészben fordítottak, a SzoESE hősies játékkal 82-80-ra nyerni tudott. A vasi együttes a harmadik helyről várhatja a folytatást.