Hírek

Lelki és jogi segítséget is kérhet az, aki áldozattá válik

2014. március 21., 17:09

Egy uniós programnak köszönhetően Szombathelyen elindult egy speciális segítőprogram, melyben az igazságszolgáltatás állami szervein kívül egyéb intézmények is bekapcsolódtak. Szakmai konferenciát rendeztek a Szombathelyi Törvényszéken, ahol bírák és ügyészek  tanácskoztak.

Lelki és jogi segítséget is kérhet az, aki áldozattá válik

Szombathely Megyei Jogú Város, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálat és a Vas Megyei Kormányhivatal  közösen nyerték meg azt a pályázatot, ami az áldozatokat segíti, de prevenciós célja is van. A bűncselekmények sértettjeinek szeretnének segíteni szakemberekkel, többek között lelki és jogi tanácsadást is végeznek. A konferenciát a Szombathelyi Törványszék dísztermében tartották, ahol ügyészek és bírák kaptak információkat.

Krecskó Erika-igazgató, Vas Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata
“Az ügyészség és a bíróság is képbe legyen azokkal a technikákkal, segítségnyújtási lehetőségekkel a bűntetőeljárás folyamán, amelyekkel az áldozat kapcsolatba kerül akkor is, ha krízishelyzeten már túl van, mert arra már sor került a bűntetőeljárás kezdetén. Tehát a rendőrséggel,amikor legelőször kapcsolatba kerül.”

A rendőrségen kívül más állami, civil és egyházi szervezetekkel is együttmüködésben valósul meg az áldozatsegítő program. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy kérelmezni kell a sértettnek a segítséget az illetékes szervnél.

Kunfalvi Zoltán- igazságügyért felelős elnökhelyettes, Közigazgatási És Igazságügyi Hivatal
“Azt látjuk ugyanis, hogy az áldozatsegítésnek a jelentősége, illetve a szolgáltatásoknak a gazdagsága nem megfelelően ismert az állampolgárok körében és ez a konferencia és maga a projekt,aminek a keretében megvalósul az esemény, kiváló arra, hogy a szolgáltatásainkat egymás között is, szakértői szinten is ismertté tegyük.”

Egyelőre csak Szombathelyen működik a program,de a jövőben szeretnék egész Vas megyére kiterjeszteni az áldozatsegítő hálózatot.