
76 évvel ezelőtt szentelték fel a református templomot, a torony tervei már akkor készen voltak, de végül anyagi erő hiányában nem valósult meg. 2005-ben létrejött a Szombathelyi Református Templomtoronyért Alapítvány, és gyűjtés kezdődött. A régi álom most megvalósulni látszik.
Deák György – elnök, Református Templomtoronyért Alapítvány
"Ez egy hosszú-hosszú küzdelem eredménye, hogy itt a nyugati végeken egy templomtorony született, ez jelzi, hogy a magyarság él, létezik, és megmarad."
Az ünnepi áhítaton a dunántúli egyházkerület püspöke hirdetett igét, aki a torony szimbolikájáról beszélt.
Steinbach József – a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke
"Először is figyelmeztet bennünket arra, hogy hatalmas az isten, aki elé mindig dicsőítéssel járulhatunk."
Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében az összefogás erejét hangsúlyozta.
Puskás Tivadar – polgármester
"Ez a templomtorony, amely itt remélhetőleg egy éven belül elkészül, a szombathelyiek összefogását fogja hirdetni."
A torony a templom Perint felőli oldalán épül majd fel, itt helyezték el az alapkövet. 29 méter magas lesz, alapterülete húsz négyzetméter, stílusában, külsejében illeszkedik majd a templomhoz.
Litkei Tamás – építész
"Téglaburkolatos lesz, mint a meglévő épület. Ugyanilyen műkő illetve beton keretezésekkel, lezárásokkal. Tulajdonképpen a torony terve a templommal együtt jellegében a 30-as évek óta ilyen, a helye változott, és a beépítés miatt egy kicsit a magassága lett nagyobb."
A szükséges 75 millió forint nagy része már összegyűlt, a többit adományokból remélik.
Jakab Bálint – református lelkész
"Ebben a legnagybb része a magyar kormány támogatásának, pontosabban Balog Zoltán miniszternek van, aki a személyes keretéből 35 millió forintot adott.Az alapítványban is van 18 millió, Szombathely város 10 millóval járult hozzá, és a hívek is adta, volt, aki egymillió forintot adott."
A toronyba új harangot helyeznek majd el, amelyet itt Magyarországon öntetnek. Az építkezés még ebben a hónapban megindulhat, és a tervek szerint egy év múlva befejeződhet.





























