
Sikeres idényt zárt a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség labdarúgó szakága. Az egész szezonban hétről hétre közel hatvan csapat lépett pályára a különböző osztályokban, az évadzárón pedig a szervezők közösen értékelték az elmúlt hónapokat és díjazták a legjobbakat. Az ünnepségen László Győző alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy a labdarúgás továbbra is a legnépszerűbb sportág, amely nemcsak a mozgásról, hanem a közösségépítésről is szól. Az elmúlt idényben is a Sportliget salakos pályáin rendezték a mérkőzéseket.
Táncsics András - elnök, Szombathelyi Szabadidősport Szövetség
- Ősz-tavaszi lebontásban játsszunk: az időjárás igazából úgy gondolom, hogy szerencsénk volt. Közel 60 csapat indult el - nőkkel együtt. Ugye a nőket már gyakorlatilag az éremátadó már hetekkel ezelőtt az utolsó játéknapon ott megtörtént az Illés Akadémián, ahol tartjuk őket. Itt most ugye a fiúk lettek. Ami fontos összességében, hogy csapatokat önmagában, ha vesztünk is tudjuk pótolni. Igyekszünk megszólítani nagypályás csapatokat is.
A férfi mezőnyben hat osztályban mérték össze tudásukat a csapatok. A bajnokság lebonyolításában továbbra is kiemelten fontos volt a Magyar Labdarúgó Szövetség, a játékvezetői kar és a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség együttműködése. A cél közös: minél több amatőr játékosnak biztosítani rendszeres játéklehetőséget, és új csapatokat bevonni a küzdelmekbe.
Pintér Csaba - igazgató, Magyar Labdarúgó Szövetség Vas Vármegye
- Tulajdonképpen mi csak a háttérmunkát meg a hátteret tudjuk egy picit támogatni, ami nagyon fontos, mert az amatőr labdarúgás az alapja a profi labdarúgásnak Én úgy gondolom, hiszen hogy ha a gyerekek látják az apukákat focizni és szívesen kimennek mérkőzésre, akkor valószínű ők is el fognak majd kezdeni focizni és kinőhetnek olyan játékosok, akik később a Haladás vagy akár a válogatottat tudják majd erősíteni. S mivel népszerű az amatőr labdarúgásban a kispályás labdarúgás Én úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos, hogy ez továbbra is életben maradjon és ilyen szép számú csapatok induljanak el, mint idén is.
Az évzáró ünnepségen a bajnokság dobogós csapatai vehették át az érmeket és a serlegeket, emellett elismerték a legeredményesebb gólszerzők teljesítményét is. A szervezők már megkezdték a következő szezon előkészítését. A csapatok hamarosan megkapják a nevezéssel kapcsolatos tájékoztatókat, ugyanakkor továbbra is várják új együttesek jelentkezését. Nemcsak a férfi, hanem a női bajnokságba is szeretnének még több csapatot bevonni.




























