
Lezárult a felkészülés a Szombathelyi Haladásnál, kedd este szurkolói ankétot tartott az NB III-as labdarúgócsapat. A fórumon a tulajdonosok, a városvezetés, a szakmai stáb és a játékosok is képviseltették magukat – a cél pedig egyértelmű volt: felvázolni a klub jövőjét. Elsőként Nemény András polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: a város teljesítette vállalásait, és ha a szezon közben további lépésekre lesz szükség, nyitottak a segítségre. Köszönetet mondott a Schäfer család támogatásáért, hangsúlyozva: sokszereplős a Haladás története, de van jövőkép, és a következő lépések is kirajzolódtak már. Schäfer Péter arról beszélt, hogy a „konszolidáció” és a „megmentés” kifejezéseket immár múlt időben lehet használni. A hangsúly most a klubépítésen van – ez a közös törekvés. Az ankét egyik fontos megszólalója volt Martin Dellenbach, a svájci DSM cégcsoport ügyvezetője, aki elmondta, kész terv alapján dolgoznak, és bár a sportban mindig történhetnek váratlan fordulatok, a cél világos: legkésőbb 2031-re az első osztályba kell jutnia a Haladásnak. Keringer Zsolt ügyvezető hangsúlyozta: a klub stabil gazdasági háttérrel rendelkezik.
Keringer Zsolt - ügyvezető, Haladás- Erre nagyon ügyeltünk, hogy azon keretek között maradjunk, ami rendelkezésünkre áll. Semmilyen olyan felelőtlen megállapodást nem kötöttünk, ami nem biztosítja a tavaszi szereplést. Úgyhogy ezen a téren úgy gondolom - a tavalyi évhez képest - előreléptünk és az továbbra is kiemelt szempont, hogy csak és kizárólag addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér.
Tasnádi Áron, Hende Dániel és Tóth Erik érkezett a felnőtt csapathoz, mellettük Orbán Kolos, Kővári Róbert, Krán Attila, Simon Balázs és Szujó Attila is csatlakozott. A szakvezetés hosszú távú megállapodásokat kötött a játékosokkal a stabil, ütőképes csapat kialakítása érdekében. Simon Ádám vezetőedző a felkészülés tapasztalatairól és a tavaszi tervekről beszélt.
Simon Ádám - vezetőedző, Haladás- Hellyel-közzel azért úgy gondolom, hogy mindenki öt hetet tudott a csapattal edzeni, ami egyébként bőven elégnek kell hogy legyen. Felfrissítettünk mindent, próbálunk meghonosítani egy új játékstílust, amihez úgy gondolom már csatlakozott jó produktum is. Láttam biztató jeleket, ami a bajnokságban viszont szeretném viszontlátni. Abszolút elégedett vagyok, sajnos csak műfüvön tudtunk edzeni - ez már a hetedik hetünk, de minden kész az első bajnokira. Igazából a pozitívumot nézem a hosszú felkészülésnél, akkor az az, hogy minden játékos éhes a bajnoki mérkőzésre.
Az ankét végén a szurkolók is kérdezhettek: szóba került a Viktória FC esetleges integrációja, a kezdőcsapat alakulása és a sérültek állapota is. A tavaszi idény első tétmérkőzését a Dorog ellen játssza a Haladás vasárnap 16 órától, hazai pályán.



























