
Finta Sándor emlékkiállításával nyílt meg a Magyar Katolikus Kultúra Hetei című rendezvénysorozat Szombathelyen a Brenner János Általános Iskolában. Az időszaki tárlat a régi püspöki elemi iskola igazgatója, költő, író, közéleti személyiség munkásságát mutatja be.
Tangl Lászlóné – magyartanár, Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
„Az anyag rendkívül gazdag, úgyhogy ennek töredékét tudtuk csak kiállítani. Próbáltuk úgy összeállítani, hogy Finta Sándornak a sokrétű tevékenységéhez kapcsolódjon ez a tárlat. Megjelennek a művei, írásai, pedagógiai, tanító tevékenysége.”
A Magyar Katolikus Kultúra ünnepét hatodik éve rendezik hazánkban. Míg a korábbi években néhány napos volt a program, idén egy hónapon át lehet szemügyre venni a magyar katolikus kultúra gazdag értéktárát.
Veres András – megyéspüspök
„Ebben az esztendőben kimondottan a katolikus költészetre igyekszünk irányítani a figyelmet, ami sokféle programban meg fog jelenni és bízom benne, hogy sokak számára az új fölfedezés erejével fog hatni.”
Az idei programsorozatba a Szombathelyi Egyházmegye katolikus iskolái is bekapcsolódtak.
Simon Katalin – gyűjteményvezető, Szombathelyi Egyházmegyei Múzeum és Kincstár
„ A 4 iskola jól elosztotta rendezvényeit és programjait, hiszen minden hétre esik egy rendezvény vagy kiállításmegnyitó.”
A szervezők idén a magyar költők istenes verseinek megismertetése mellett a Szent Márton-kutatások legújabb eredményeivel, zenei koncerttel és családi nappal is színesítik a rendezvénysorozatot.





























