
Ebben a győrvári pálinka főzdében július óta tart a nagyüzem. 100 km-es körből hozzák ide a magánfőzetők a cefrét, emellett pedig párhuzamosan folyik a kereskedelmi előállítás. A tulajdonos azt mondja, az idei jó gyümölcstermés miatt kedvező áron tudták beszerezni a saját maguk által termelt alapanyag felett szükséges mennyiséget. A nyári gyümölcsöket: a cseresznyét, meggyet, barackot már lefőzték.
"Ezekben a tartályokban még vilmoskörtét tárolunk. Ebben a 4 tartályban irányított erjesztési technológiánk van. - 10.44 minden tartályban önállóan tudjuk szabályozni a hőmérsékletet."
Így nem csak gyorsabban készül el a cefre, hanem a minősége is állandó. A körte kifőzése után a szilva, a birs és törköly következik. Kereskedelmi főzésben, azaz értékesítésre 600 tonna gyümölcsöt dolgoznak fel idén.
Birkás István ügyvezető igazgató, Birkás Pálinka Kft.
Ez mennyiségileg már olyan leterhelést igényel. Ehhez a fejlesztéseinket növelni kellett, hogy hatékonyabbak legyünk. Most 24 órában 3 főzőrendszeren mintegy 10 ezer litert tudunk lefőzni.
A cégvezető azt mondja, hogy szeretnék a hungarikumot külföldi piacokra is eljuttatni. Ehhez viszont fontos a minőség mellett a megfelelő mennyiség állandó biztosítása is. Náluk a technológiai fejlesztésnek, valamint az idei kiváló gyümölcstermésnek köszönhetően mindkét feltétel adott. A magyar pálinka népszerűsítése érdekében december 6-ára országosan diplomatatalálkozót szerveznek.





























