
Magyarországon, így Vas megyében is több mérgező növény fordul elő. Évszakonként más-más fajok jelentenek veszélyt, nyáron és ősszel pedig különösen azok, amelyek színes bogyókat teremnek, mert ezek könnyen felkeltik a gyerekek érdeklődését. A nyári mérgezések egyik okozója a bodza. A gyalog bodza minden része mérgező, ez egy lágyszárú növény, amit sokszor összetévesztenek a fekete bodzával. Utóbbi hazánkban őshonos cserje. Régen minden vidéki kertben megtalálható volt, ami nem véletlen, hiszen a ház és az udvar oltalmazójának tartották, illetve sokféle betegség esetén alkalmazták a gyógyhatásai miatt. Virágából a legtöbbször szörpöt, teát készítenek. Alkalmazzák megfázás, influenza esetén, gyulladáscsökkentésre, az emésztés segítésére. Sokan palacsintatésztába mártva kisütik a virágait.
Both Gyula – növényvédelmi szakügyintéző, Vas Vármegyei Kormányhivatal
„A bogyója is felhasználható, mindenféle színezésre, lekvárnak, egyébnek használják. Azért azt tudni kell, hogy a nem érett bogyók azért egy kicsit mérgezőek: hashajtók, hánytatók, gyomorproblémákat okoznak. Tehát itt látszik már, hogy vegyesen vannak a szemek, tehát nem szabad, főleg a gyerekeknél szokott problémát jelenteni, hogy tömik magukba. Egyébként sem célszerű azért sokat enni belőle, mert nagyobb mennyiség mérgező lehet. Tehát ezt úgy szokták, hogy vagy hőkezelik, vagy ha már megfőzték lekvárnak, akkor már megkapta a hőkezelést, akkor megszűnik a mérgező hatása.”
A másik aktuális veszélyes növény a kínai alkörmös, bogyóját sajnos a gyerekek gyakran megeszik, náluk nagyon kevés mennyiség is komoly mérgezést okozhat.
Both Gyula – növényvédelmi szakügyintéző, Vas Vármegyei Kormányhivatal
„Nagyon sokszor van olyan, hogy gyomormosás a kalandnak a vége. Tehát arra nagyon kell figyelni, hogy sok helyen dísznövényként is ültetik, ami hát nem igazán rendes dolog, főleg ott, ahol kisgyerekek vannak, főleg parkokban sem. Nagyon kell vigyázni arra, hogy a fekete bogyók kevésbé mérgezők, a pirosak, amik bekerülnek a szervezetbe azok meg már nagyon nagyon mérgezők.”
A szakemberek hangsúlyozzák, fontos, hogy megismerjük és felismerjük a mérgező növényeket,és megtanítsuk a gyerekeknek: az ismeretlen bogyókat nem szabad leszedni vagy megenni.




























