Hírek

Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Emlékünnepe

2013. május 27., 18:23

Ezen a napon országszerte azok előtt a hősök előtt tisztelgünk, akik életüket adták a hazáért. A hagyományokhoz hűen Szombathelyen a Március 15. téren gyűltek össze az emlékezők.

Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Emlékünnepe

Az Arrabona Légvédelmi Rakétaezred tiszteletadásával és az országzászló felvonásával kezdődött a megemlékezés a Március 15. téren. Majd a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület ünnepi műsorát hallgathatták meg az egybegyűltek.

Horváth Csaba önkormányzati képviselő ünnepi beszédében kiemelte: 1924-ben törvényt hoztak a hősök emlékünnepének megtartásáról. Ez a kegyelet és hála már nem jutott osztályrészül a második világháború hőseinek. 1946-tól elmaradtak a hivatalos megemlékezések. 1989-ben változások következtek be, amelyek elvezettek a 2001. évi törvényhez. Ekkor fogadta el az Országgyűlés a Magyar Hősök Emlékünnepéről szóló törvényt.

Horváth Csaba önkormányzati képviselő
"A Hősök Napja ma a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére is felhívja a figyelmet. E jeles ünnep arra is ráébreszt bennünket, hogy a napjainkban folyó háborúknak, harcoknak, a békefenntartásban részt vevő erőknek is vannak veszteségeik."

Az ünnepség végén a város vezetői, a politikai pártok és civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit a hősi emlékműnél.