
Kopár és üres a Micimackó Óvoda udvara, sehol egy játék, a homokozó is elhanyagolt. Egy éve bontották el a játszóeszközöket, mert balesetveszélyesek voltak, és nem feleltek meg az uniós szabványnak. Az Aranyhíd Központ már akkor benyújtotta kérelmét a játékok pótlására. A Gazdasági és Városstratégiai Bizottság kedden úgy döntött, az oktatási ágazat intézményi karbantartási keretéből biztosítják a szükséges összeget.
Lendvai Ferenc - elnök, Gazdasági és Városstratégiai Bizottság
"A Gazdasági Bizottság tegnapi ülésén tárgyaltuk a kérelmet, előzetes felmérésként polgármester úrral és az illetékes szakemberekkel bejártuk a területet, több mint ötmilló forintot szavazott meg a játszótér elkészítésére a bizottság."
Az óvoda értelmileg akadályozott, autista és mozgássérült gyerekek nevelését és fejlesztését végzi. Fontos lenne, hogy ezt a munkát a szabadban is folytathassák. Készül egy speciális akadálypálya, de az ide tervezett játékok többsége nem sokban különbözik majd a hagyományos játszótéri eszközöktől: lesz homokozó, hinta, csúszda és mászóka is, amelyek a mozgáskoordináció és egyensúlyérzék fejlődését segítik elő.
Tóthné Sipos Judit - igazgató, Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ
"Átlagos játszótéri eszközök, de nálunk ezek a játékok sajátos igényt elégítenek ki, és a fejlesztést szolgálják. Persze hagyjuk a gyerekeket szabadon is játszani, de a nevelők kihasználják a játékok adta lehetőségeket tudatosan is."
Az új játékok telepítésén túl elvégzik a szükséges parkrendezési munkálatokat is. Egy hónap múlva - ha még csak részben is, de - már látható lesz az eredmény, májusra pedig a teljes játszótér elkészülhet.





























