MNB
MNB - 2

Hírek

MAM fejlesztés, helyi cégekkel

2011. július 08., 12:51

A cég 1991 óta dinamikusan bővül. 8 munkással kezdtek, ma már több mint 300 embert foglalkoztatnak. Közvetve viszont ennek a többszörösét, hiszen a környékbeli vállalkozásokkal végeztették el a telephelybővítést, és a technológiai fejlesztéseket is.

MAM fejlesztés, helyi cégekkel

Ezt a csarnokot májusban adták át. Napokon belül telepítik ide az új gyártósort.

Kiss Katalin ügyvezető igazgató, Mam-Hungária Kft.
Mi folyamatosan fejlesztünk, folyamatosan bővítjük a műszaki területet és ehhez mindig nyitottak vagyunk a jó mérnökök jelentkezésére. Itt viszonylag sok még a kézi munka, de tudjuk, hogy előbb-utóbb erősen az automatizálás területére kell lépnünk.

A vaskeresztesi gyár dolgozóinak közel fele szombathelyi. Egy tavaly kezdett fejlesztésnek köszönhetően mintegy 2 ezer m2-rel bővült az üzemcsarnok és a raktár, az irodák és a szociális rész.

Rába Tamás karbantartási vezető, Mam-Hungária Kft.
Az építkezés alatt törekedtünk arra, hogy a helyi vállalkozókkal kössünk szerződést. Közel 50 Vas-Zala-Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozóval dolgoztunk együtt, kb. 550 millió forint értékben.

A nemzetközi cég a technológiai fejlesztéseinél is a magyar és a környékbeli vállalkozásokat részesíti előnyben.

Vécsei Ferenc technológiai vezető, Mam-Hungária Kft.
Az utóbbi években rendkívül jó kapcsolatot alakítottunk ki a veszprémi, szombathelyi, győri és zalaegerszegi cégekkel. Ezekkel sokkal rugalmasabban tudunk együttműködni, mint korábban az osztrák vagy svájci cégekkel. Egyrészt a földrajzi közelség miatt, másrészt, mi magyarok egy picit másképp gondolkodunk.

A technológiai vezető szerint ugyanolyan minőségű munka mellett kreatívabb az együttműködés a magyar vállalkozásokkal. Erre pedig azért van szükség, mert az új termékek előállításához folyamatosan új berendezések és kiegészítők kellenek.