
,,Az egyik feladatunk az volt a karnevál megújításának sorában, hogy az események ne csak arra a 3-4 napra korlátozódjanak, hanem nyúljanak ki”
Ez a célja annak a fotókiállításnak, amit csütörtökön nyitottak meg Szombathely egyik helyközi buszjáratán, a 30Y-on. A képeken a Savaria Történelmi Karnevál 15 éve elevenedik meg. A tárlat megnyitója után a város katonatörténetét bemutató kiállítóteremben a szervezők sajtótájékoztatót tartottak a karneváli programokról. A három napos rendezvénysorozat évről évre töretlen népszerűségnek örvend.
Puskás Tivadar – polgármester
,,Bizony százezernél is több a látogatók száma, a legutóbbi esztendőben is olyan százhúszezren vettek részt itt Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevál keretében zajló programokban.”
Az esemény költségvetését az önkormányzat hozzájárulása, a rendezvény bevétele, valamint a különböző pályázati és szponzori támogatások adják.
Mérei Tamás – kuratóriumi elnök, Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány
,,Az a pénzmennyiség, amit a Karnevál pénzforgalom szempontjából indukál, az milliárdos nagyságrendű Tehát habár ez nyilvánvalóan egy kulturális rendezvény, ez elvitathatatlan, nem szabad lebecsülni a gazdasági vetületét is.”
A karneváli műsorfüzetekben az érdeklődők kedvükre válogathatnak, hiszen idén 25 helyszínen 250 programmal várják a látogatókat. Ennyi helyszín és ilyen sok rendezvény még sosem volt a karnevál történetében.
Szommer Ildikó - karneváligazgató
,,Új helyszínként mutatkozik be a Paradiso Dei, amely Isten kertje néven a székesegyházi főplébánia udvarán és épületében várja a látogatókat.”
Újdonság lesz az Aréna utca 8 szám alatti udvarban kialakított, első világháborús emlékeket felidéző kiállítás is. Ezt Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitja meg augusztus 22-én.
A Szent Márton kártyával rendelkezők kedvezményes belépőt válthatnak a Történelmi Témapark műsoraira. A szervezők a karnevállal egyidős, 15 éves fiatalok jelentkezését várják, akik szívesen közreműködnének Savaria ünnepének megnyitóján.





























