Hírek

Március 15-i megemlékezések Szombathelyen

2014. március 17., 15:31

Kellemes tavaszi napsütésben kezdődött az ünnepi megemlékezés március 15-én, az 1848-’49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulójának tiszteletére. A programsorozatot az Agora Kulturális Központ szervezte.

Március 15-i megemlékezések Szombathelyen

Gyermekkorában, majd felnőttként is gyakran időzött ikervári birtokán Batthány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. Szobránál fejet hajtottak az emlékezők, ezzel kezdődött a 1848-as márciusi forradalom évfordulója előtti tisztelgés. Majd a szombathelyi születésű Horváth Boldizsár szobránál idézték fel a későbbi igazságügy-miniszter forradalmi szerepvállalását, az általa papírra vetett, 16 pontban megfogalmazott követelést

A Március 15. téren katonai tiszteletadás mellett felvonták az országzászlót.

Ezután a Kanizsai-gimnázium diákjainak Szabadnak születtél című műsorát kísérhették figyelemmel az érdeklődők.

Az ünneplők és a hagyományőrző csoportok a városi fúvószenekar vezetésével a térről Petőfi Sándor szobrához vonultak.

Itt az Ungaresca Táncegyüttes, a Mesebolt Bábszínház, a Boglya Népzenei Együttes és a szimfonikusok rézfúvós ötösének közös produkcióját láthatták.

Ünnepi beszédet Puskás Tivadar polgármester mondott. Emlékeztetett a márciusi ifjak lelkesedésére, a szabadságharc hőseinek áldozatvállalására és máig ható példamutatásukra.

“A szabadságunkért megküzdöttünk már, de a jövőért sokat kell dolgoznunk.”

A Tavaszi ébresztés című műsor végén elhangzott a Nemzeti dal. Puskás Tivadar ezt követően átadta a város jelképes kulcsát az új diákpolgármesternek, Peresztegi Krisztinának.Az ünnepi programsorozat koszorúzással zárult.