Hírek

Második alkalommal írt ki pályázatot az Ivy Technology Vas vármegyei óvodák számára

2025. június 25., 16:30

Második alkalommal írt ki pályázatot az Ivy Technology Vas vármegyei óvodák számára a Kincseskert támogatási program keretében. Az intézményektől azt kérték, állítsanak össze kreatív anyagot működési elveikről, erősségeikről és arról, mit valósítanának meg legszívesebben az elnyert összegből - mindezt a gyerekek bevonásával. A győztes idén a Szombathelyi Kőrösi Csoma Sándor Utcai Óvoda lett.

Második alkalommal írt ki pályázatot az Ivy Technology Vas vármegyei óvodák számára

Az Ivy Technology tavaly áprilisban írt ki először pályázatot a Kincseskert óvoda-támogatási program keretében. Idén már második alkalommal jelentkezhettek a vasi intézmények.

Kopácsi Zoltánné - pénzügyi igazgató, Ivy Technology AMS Hungary Kft.
“Azt gondoljuk, hogy ők a jövő generáció, a mi helyünket majd ők veszik át a társadalomban. Az óvodák ugye a család után a második szocializációs tér, nagyon fontos, hogy itt a gyerekek milyen élményeket, milyen tapasztalatokat gyűjtenek, amiket ők elraktároznak és majd a felnőttkorukban ezeket a mintákat elő tudják venni.”

 

A pályázat idén is sikerrel zárult, 30 óvoda adott be prezentációt, amelyben bemutatták az intézményük erősségeit, hogy milyen elvek alapján működnek, valamint azt is, mire költenék a cég által felajánlott forintot. A munkába a gyerekeket is bevonták. Az első helyezett idén a Kőrösi Óvoda lett. Az elnyert összeget a Kneipp-taposó felújítására költik, amely igazán kedvelt játék az oviban.

Jól masszírozza a lábunkat

Azért, mert nagyon puha

Mert nagyon csikis

Bár a gyerekek így is szeretnek rajta sétálni, ráfér már a felújítás.

Holczbauer Henriett - óvodavezető, Kőrösi Csoma Sándor Utcai Óvoda
“Ez a Kneipp-taposó ez körülbelül 9 éve került ide az udvarunkra, akkor telepítették, és mivel természetes anyagokból készül sajnos az idő vasfoga is megrágta már ezeket a kis deszkákat amik szegélyezik, illetve ahogy a pályázatunkban is szerepel, a vidám gyermektalpak az évek során elnyűtték, elhasználták, úgyhogy szeretnénk, ha továbbra is teljes pompájában ragyogna.”

 

"itt ropog a kicsi kocsi..."

 

A fenntarthatósági különdíjat Benczúr Gyula Utcai Óvoda kapta, ők forint támogatásban részesültek. A háromszoros zöld címmel rendelkező intézmény kreatív munkához szükséges eszközöket szerez be a nyereményből.

Iker Gabriella - óvodavezető, Benczúr Gyula Utcai Óvoda
“Az elnyert összeg egy részét mozgásfejlesztő eszközökre szeretnénk költeni, másik részét pedig olyan eszközökre, kellékekre, amelyek a további alkotómunkát fogják segíteni.”

 

A nagyvállalat hagyományt szeretne teremteni a Kincseskert óvoda-támogatási programmal.