
Szomszédvári rangadót rendeztek az Aréna Savariában: az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 12. fordulójában a ZTE csapatát fogadta a Falco. A derbit a közel száz zalai drukker által támogatott vendégek kezdték jobban, akik a 3. percben négy ponttal jártak előrébb. A folytatásban azonban elkapta a fonalat a sárga-fekete alakulat és átvette a játék irányítását. A 13. percben már 13 ponttal is vezettek a hazaiak, ám a zárónegyed derekán 70:70-nél beérték a szombathelyieket az egerszegiek. Az izgalmas hajrában aztán jobban koncentráltak a Falco játékosai és 88:79 arányban megnyerték a találkozót. Ez pedig azt jelenti, hogy Andjelko Mandiccsal eddig száz százalékos az együttes.
Perl Zoltán kosárlabdázó, Falco-Trend Optika KC
“Elkezdtük nyerni a meccseket. nagyon örülünk neki. Ma is egy nagyon küzdelmes mérkőzésen nyertünk úgy gondolom. A csapat megmutatta, hogy tud nyerni zsinórban kettőt.”
Idén a Falco gárdája még két alkalommal lép pályára. Az első mérkőzést Kecskeméten játsszák majd a december 17-én kedden 18 órakor, amikor is az ezüstérmes helyen állomásozó Ivkovics-alakulat vár Zagoracékra.
Andjelko Mandics vezetőedző, Falco-Trend Optika KC
“Kecskemét nagyon jó csapat, néztem is a Zalaegerszeg ellen. De biztos, hogy Kecskeméten is megpróbálunk nyerni. Biztos nem lesz kirándulás. Mindent meg kell próbálni, ha ők jobbak lesznek, gratulálok, hogy jobbak voltak.”
A szombathelyi együttesnek jelenleg már 4 győzelme van a 8 veresége mellett. Ezzel a bajnokság 10. helyén állnak.. A még felsőházi rájátszást jelentő pozícióban tanyázó Körmendnek csupán egy győzelemmel van többje, mint a sárga-feketéknek.





























