
A hóolvadás és a rengeteg csapadék több településen árvízi és belvízi védekezésre kényszerítette a lakosságot. Jákon a megáradt Sorok patak miatt rakták a homokzsákokat az emberek a katasztrófavédők irányításával, majd a Rába vízszintjének drasztikus emelkedése miatt rendeltek el harmadfokú készültséget.
A törvény értelmében február 28-ig kell megalakulniuk az új helyi védelmi bizottságoknak. Szentgotthárd és Körmend után most Szombathelyen is megtartotta alakuló ülését a járási védelmi bizottság, amelynek elnöke a járási hivatalvezető.
Görcz Gyula Csaba járási hivatalvezető, Szombathely
A védelmi bizottságnak két típusú feladata van. 1. a rendkívüli helyzetben való helytállás, a feladatok koordinálása, a 2. pedig katasztrófa helyzetben szintén a védekezési munkák megszervezése, segítése a települési önkormányzatokkal együtt, illetve az összes koordinálás segítése.
Az árvíz miatt Szombathelyen egyelőre nincs nagyobb gond, de a megyében több helyen küzdenek az árral. Szükség esetén a honvédség tartalékosait is bevonhatják a védekezésbe.
Baán Mihály titkár, megyei védelmi bizottság
Egyelőre erről nincs szó, tehát nincs ilyen helyzet, de a helyi polgári védelmi erők: a Bakony-Őrség, Goricko-Raab mentőcsoport tagjai, az önkéntes tűzoltók és a hivatásos katasztrófavédelem beosztott tagjai, illetve önkéntesek, a lakosság vesz részt a védekezési munkálatokban.
A helyi védelmi bizottságnak állandó meghívott tagja Szombathely polgármestere, és azoknak a szervezeteknek képviselői, amelyek rendkívüli és katasztrófa helyzetekben felszereléssel és munkatársaik szakértelmével segíthetnek. Az alakuló ülésen elfogadták az új szervezeti és működési szabályzatot, és az aktuális feladatokról is szó esett.





























